Ötnaponta meghal egy ember munka közben Magyarországon


Tavaly csökkent a munkabalesetben elhunytak száma Magyarországon, de még így is ötnaponta meghal egy ember és 60-an sérülnek meg munka közben naponta – mondta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a munkahelyi balesetben elhunytak emléknapja alkalmából rendezett szakmai konferencián szerdán Budapesten.

Czomba Sándor kiemelte: a biztonságos és egészséget nem veszélyeztető munkakörnyezet minden dolgozó Alaptörvényben biztosított joga. A kormány elkötelezett a foglalkoztatás bővítése mellett, a munkavállalók életének, testi épségének védelméért – tette hozzá.

Tavaly nőtt az ellenőrzött munkáltatók száma, a munkavédelmi hatóságok több mint 10 ezer ellenőrzés során közel 50 ezer intézkedést hajtottak végre. Ezzel és a több ezer tanácsadással a balesetek megelőzését szolgálták – fűzte hozzá.

Elmondta: a munkavédelmi jogszabályok egyre kevésbé tudják követni a technológiai fejlődést. A hagyományos munkavédelmi szemlélet kihívások előtt áll, a technológiai változások valamint a következő években a harmadik országbeli munkavállalók megjelenésével.

Nesztinger Péter, a GFM főosztályvezetője prezentációjában kiemelte, hogy 2022-ben a munkavédelmi hatósági intézkedések száma meghaladta a 45 ezret ebből mintegy 4500 esetben azonnal intézkedésre volt szükség, mert közvetlen veszélynek volt kitéve a munkavállaló.

A GFM adatai szerint a munkavédelmi hatóságok tavaly 451 esetben szabtak ki munkavédelmi bírságot 234 millió forint értékben, a közigazgatási és eljárási bírságok összege 12 millió forint volt tavaly.

Április 28-a a munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak nemzetközi emléknapja, amelyet 2003 óta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) a munkavédelem napjaként is számon tart. Magyarországon 2012-ben nyilvánítottak hivatalosan is emléknappá. A rendezvény résztvevői gyertyagyújtással emlékeztek meg a munkahelyi balesetben elhunytaktról és azokról, akik megrokkantak vagy súlyosan megsérültek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. június 19.

Halálos munkabaleset történt Szombathelyen

Betonlap zuhant egy munkagödörben dolgozó férfira szerdán Szombathelyen, a munkás életét vesztette – közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.
2018. december 6.

PM: enyhén nőtt a munkabalesetek száma

Enyhén emelkedett a munkabalesetek száma az év első három negyedévében, 2018. január és szeptembere között 16 227 embert vált három napnál hosszabb időre munkaképtelenné, szemben az egy évvel korábban mért 16 172 esettel – olvasható a Pénzügyminisztérium (PM) munkavédelmi főosztályának jelentésében, amelyet a tárca honlapján tettek közzé.
2019. november 20.

Súlyos munkabaleseteket idézett elő utasításával egy agrármérnök

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat egy zalai mezőgazdasági cég ágazatvezetője ellen, aki olyan feladattal bízta meg beosztottait, ami miatt hárman súlyosan megsérültek – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.