2500 kisgyermekes szülőnek segíthet az ösztöndíjprogram


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány a kisgyermekes szülők munkaerőpiaci elhelyezkedésének támogatására új, havi 100 ezer forintos ösztöndíjjal egybekötött képzési lehetőségeket tartalmazó pályázatot indított – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A program lehetőséget ad az általános iskola 5-8. osztályainak, illetve a középfokú oktatási intézmény 9-12. osztályainak elvégzésére, a jelentkező azonban dönthet úgy is, hogy inkább iskolarendszerű oktatásban vagy felnőttképzésben az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképzést választja.

A programban elérhető ösztöndíj-támogatás mértéke legfeljebb 12 hónapig havi 100 ezer forint, amelyet a pályázó egyebek mellett a képzés helyszínére utazás finanszírozására is felhasználhat.

Az ösztöndíj összegéből – a képzés sikeres elvégzésének ösztönzése érdekében – minden hónapban 40 000 forintot visszatartanak, amelyből 20 000 forintot akkor tudnak biztosítani, ha a programban résztvevő eljut a képzést lezáró vizsgára, a másik 20 000 forintot pedig akkor, ha sikeresen le is teszi a vizsgát. Mindezt egyösszegben folyósítják majd a résztvevők számára.

Bodó Sándor elmondta, a 3 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett program célja, hogy 2022. december 31-ig legalább 2500 kisgyermekes szülő képzése valósuljon meg.

A programban az ösztöndíjjal támogatott képzésekre azok a 18 évnél idősebb, Magyarországon – de nem Budapesten vagy Pest megyében – élők jelentkezhetnek, akik csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozást segítő ellátásban, vagy gyermeknevelési támogatásban részesülnek. Feltétel még, hogy a jelentkezőknek rendelkezniük kell ügyfélkapu regisztrációval és bankszámlával, iskolai végzettségük pedig nem haladhatja meg a középfokú végzettséget.

A „Kisgyermeket nevelő szülők képzésének elősegítése, ösztöndíja és elhelyezkedésük támogatása” című pályázatban meghirdetett, ösztöndíjjal támogatott képzésekre az érdeklődők október 21-től jelentkezhetnek a Magyar Államkincstár weboldalán: http://www.allamkincstar.gov.hu/hu/lakossagi-ugyfelek/ginop-osztondij

A programot a Magyar Államkincstár, a KINCSINFO Nonprofit Kft. és az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. együtt valósítja meg.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. április 14.

Felnőttképzésben részvevők is igényelhetik a Diákhitel Pluszt

A felsőoktatási hallgatók mellett a 18-55 éves, felnőttképzésben részt vevők is igényelhetik a májustól elérhető, szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel Pluszt – közölte Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.