Tűzoltók éjszaka – uniós ítélet a különleges munkaszervezésről
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Kapcsolódó termékek: Munkajogi kiadványok, HR Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tavaly január-novemberben 2,7 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek és a családi kedvezmény nélkül számított nettó keresetek is az egy évvel korábbihoz képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 235 900 forint volt, a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 250 500, míg a költségvetési intézményeknél 208 900 forintot kerestek.
A nem közfoglalkoztatás keretében foglalkoztatottak bruttó keresete a nemzetgazdaságban átlagosan 248 000, a vállalkozásoknál 251 900, a költségvetésben dolgozóké 239 900, a non-profit szervezeteknél pedig 229 700 forint volt.
A közfoglalkoztatottak átlagosan 78 100 forintot kerestek.
A közfoglalkoztatottakat figyelmen kívül hagyva a nemzetgazdaságban 4,8, a vállalkozásoknál 4,4, a költségvetés területén 5,6, a nonprofit szervezeteknél 6,4 százalékkal nőttek a keresetek 2013 azonos időszakához hasonlítva.
A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak, 480 900 forintot értek el. Ezt az információ és kommunikáció követte 447 500 forinttal, valamint az energiaipar – villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás – 416 300 forinttal.
Munkajogi továbbképzés |
---|
Négy alkalom alatt áttekintjük a munka törvénykönyve fontos részeit: A munkaviszony megszüntetése – Dr. Lőrincz György |
Legkevesebbet, 143 000 forintot a humán-egészségügyi, szociális ellátásban dolgozók kerestek; a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban 153 000 forint, a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászatban 175 800 forint volt a bruttó átlagkereset.
A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél foglalkoztatottak egy része, mintegy 217 ezer dolgozó kapott az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó kompenzációt január-novemberben. A költségvetési szférában az erre jogosultak átlagosan 9700, a nonprofit szervezeteknél 9400 forintot kaptak ezen a címen.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos, családi kedvezmény nélkül számított nettó kereset 154 500 forint, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 105 700, a szellemi foglalkozásúaké 209 100 forint volt.
A családi kedvezmények tavalyi változása további 0,8 százalékpontos emelkedést eredményezett a nettó keresetek előző évi átlagához viszonyítva. Ezt figyelembe véve a nettó kereseti átlag 161 300 forintra becsülhető – közölte a KSH.
A rendszeres – prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli – keresetek az átlagkeresetekkel szinte azonos mértékben változtak.
A 248 300 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 2,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,0 százalék volt.
(Forrás: MTI)
Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.
Azokhoz a munkáltatókhoz térnek vissza motiváltan, felkészülten a munkavállalók a szülés utáni szabadságról, amelyek támogatták a távozás folyamatát, és a szabadság idején is tartották a kapcsolatot a dolgozóikkal – derül ki a Profession.hu felméréséből.
Nem kétséges, hogy a munkavállaló azáltal, hogy munkát végez, a munkáltató jogos gazdasági érdekeit szolgálja. A munkáltató jogos gazdasági érdekeinek védelme ugyanakkor nem merül ki ennyiben, hanem éppen, hogy arról szól, hogy a munkavállalónak bizonyos magatartásoktól tartózkodnia kell. Az alábbiakban az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ismertetjük.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!