3,5 százalékkal nőttek a keresetek júniusban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 3,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Az átlagkereset emelkedése jelentősen elmaradt az előző hónapokban mérttől, mert a növekedés ütemét erőteljesen visszafogta a tavaly júniusban az egészségügyben kiosztott rendkívüli 500 ezer forintos juttatás, amely akkor jelentősen megemelte az átlagkeresetet – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

1,7 százalékkal alacsonyabbak lettek a reálbérek

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 436 300 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 447 300 forint volt és 3,1 százalékkal nőtt.

keresetek

Az 5,3 százalékos júniusi inflációval számolva a reálkeresetek 1,7 százalékkal elmaradtak a tavaly júniusiaktól.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számított júniusi rendszeres bruttó átlagkereset 404 200 forintra becsülhető, 7,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

A bruttó átlagkereset a vállalkozások körében 445 900 forint volt, 6,4 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, a költségvetésben pedig 417 800 forint, ami 4,0 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakinál.

284 800 forint volt a nettó átlagkereset

A munkáltatók teljes körére, azaz ötnél kevesebb munkavállalóval működő vállalkozásokat is figyelembe véve a bruttó átlagkereset 423 600 forint volt júniusban, ami 3,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A medián bruttó kereset -, amelynél ugyanannyian kerestek többet, mint ahányan kevesebbet – 7,4 százalékkal emelkedett 335 800 forintra, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 343 ezer forint volt és 7,2 százalékos növekedést mutat.

A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél alkalmazottak száma a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 13,5 százalékkal, 329 ezerrel nőtt tavaly június óta.

Az idei első fél évben a bruttó és a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 8,4 százalékkal volt magasabb, mint a múlt év azonos időszakában és 428 200 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 284 800, a kedvezményeket is figyelembe véve 293 300 forintot ért el.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli rendszeres bruttó átlagkereset 397 500 forintra becsülhető, 9,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A reálkereset 4,0 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 4,2 százalékos növekedése mellett.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.