510 ezer forint volt októberben a bruttó átlagkereset


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 510 500, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 352 000 forint volt októberben; az előbbi 18,4 százalékkal, utóbbi 19,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

A hivatal közleményében kiemelte: az átlagkereset növekedéséhez főként a minimálbér és a garantált bérminimum tavaly végrehajtott emelése, valamint a már előre ütemezett és a pótlólagos béremelések járultak hozzá. A reálkereset 2,2 százalékkal csökkent, a fogyasztói árak előző évhez mért 21,1 százalékos növekedése mellett, míg  az év első tíz hónapjában 4,3 százalékkal nőtt, a fogyasztói árak 12,7 százalékos növekedését figyelembe véve – tájékoztatott a KSH.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete októberben közfoglalkoztatottak nélkül számolva 519 800 forint, a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 339 500 forint volt az év tizedik hónapjában. A KSH a rendszeres – prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli – bruttó átlagkeresetet 486 400 forintra becsülte.

Január-októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 514 800 forint volt (közfoglalkoztatottak nélkül számolva 504 300 forint) a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél, valamint a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 335 400, a kedvezményeket is figyelembe véve 347 500 forintot tett ki az első tíz hónapban.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 17,6 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 18,3 százalékkal nőtt tíz hónap alatt az előző évi azonos időszakhoz képest. A bővülést a KSH szerint elsősorban az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések, valamint a 2022-ben végrehajtott minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés magyarázza.

A bruttó átlagkereset január-októberben a pénzügyi, biztosítási ágazatban volt a legmagasabb (844 100 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (316 700 forint). A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 552 500, a nők esetében 457 700 forint volt, ez a férfiaknál 18,1, a nőknél 16,6 százalékos növekedés egy év alatt. A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 468 500, a költségvetésben 445 500, a nonprofit szektorban 493 800 forintot ért el, ami 14,3, 16,2, illetve 28,5 százalékos emelkedés az előző évhez viszonyítva. A hivatal magyarázata szerint a nonprofit szektor átlagot meghaladó kereset-növekedéséhez hozzájárult, hogy 2021. augusztus elejétől számos oktatási intézmény a költségvetési szektorból ebbe a szektorba került.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. május 28.

8,7 százalékkal nőttek az átlagkeresetek márciusban

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 435 200 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 289 400 forint volt a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál.