8,7 százalékkal nőttek az átlagkeresetek márciusban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 435 200 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 289 400 forint volt a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál.

A költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél számolt átlagkeresetek 8,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

4,8 százalékkal nőtt a reálbér

A 3,7 százalékos márciusi inflációval számolva a reálkereset 4,8 százalékkal volt magasabb a tavaly márciusinál.

A munkáltatók teljes körét tekintve 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset, 423 700 forintra.

A bruttó keresetek a vállalkozások körében 8,0 százalékkal, a költségvetésben, az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremelései miatt, ezt jelentősen meghaladóan, 11,0 százalékkal nőttek.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 397 900 forintra becsülhető, ez 8,5 százalékkal volt magasabb, mint tavaly márciusban – közölte a KSH.

A teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó medián átlagkeresete a munkáltatók teljes körét tekintve 335 400 forint volt a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,5 százalékkal nőtt tavaly márciushoz mérve.

A turizmus, vendéglátásban volt a legalacsonyabb a fizetés

A bruttó átlagkereset az információ és kommunikáció szektorban volt a legmagasabb 727 000 forint, ami 7,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb, 251 200 forint, 0,4 százalékkal nőtt.

A feldolgozóiparban 7,8 százalékkal, átlagosan 439 200 forintra nőtt a bruttó átlagkereset, az építőiparban 9,3 százalékos emelkedéssel 325 300 forintra emelkedett. Az egészségügyben 39 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset 516 300 forintra – derül ki a KSH adataiból.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Nemcsak IT-feladat a közelgő, nagy SAP-átállás

A következő időszakban azoknak az SAP-rendszert használó nagyvállalatoknak is át kell állniuk a megoldás új, S/4HANA változatára, akik maguktól ezt egyébként nem feltétlenül tennék meg, mert a gyártó 2027-től nem támogatja tovább a korábbi kiadásokat. Az új változat sok esetben azonban egy teljesen más architektúra, az átállás sok tekintetben csaknem olyan, mintha egy teljesen új ERP-rendszert kellene bevezetni. Ez komoly kihívásokat támaszthat a felhasználók felé, egy nem megfelelően vezényelt átállás pedig akár jelentősen visszavetheti a cég eredményességét ‒ figyelmeztet a Helix Consulting vezetője.

2024. május 28.

„Vásárold meg most, fizesd ki később” – új trend az online vásárlásoknál, már elérhető a BNPL-szolgáltatás az MBH Banknál

Újfajta, hazánkban még kevéssé ismert szolgáltatást tett elérhetővé az MBH Bank a vállalkozások számára. A halasztott fizetés („Buy now, pay later”, BNPL) lényege az, hogy a vásárló a megvásárolt dolgokat később, akár kamatmentes részletekben fizetheti ki, miközben az eladó azonnal hozzájut az értékesített áru ellenértékéhez. A folyamat egyszerűbb és gyorsabb, mint egy áruhitel-konstrukció, vagy egy hitelkártya, az eladó számára pedig a banki háttérnek köszönhetően biztonságos. A tapasztalatok szerint a halasztott fizetési lehetőség számottevő üzleti növekedést is generálhat azzal, hogy növeli a vásárlási kedvet és a kosárértéket. A szolgáltatás a céges vevői ügyfélkörrel rendelkező vállalkozók számára érhető el az MBH Bank BUPA platformján.