9,1 százalékkal nőttek a keresetek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 428 100, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 284 700 forint volt – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Szeptemberben a bruttó és a nettó átlagkereset 9,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, így a növekedés tovább élénkült az augusztusi 8,9 százalék után. A szeptemberi 5,5 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek 3,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy éve, míg augusztusban 3,8 százalékos volt az éves emelkedés.

349 300 forint volt a mediánérték

A bruttó keresetek a vállalkozások körében 8,0, a költségvetésben ezt meghaladó ütemben 9,4 százalékkal nőttek az egyes területeken kiemelt béremelések miatt. Az előző hónaphoz képest a vállalkozásoknál 0,8 százalékponttal gyorsult, a költségvetésben 1,3 százalékponttal lassult a növekedés üteme.

A bruttó kereset mediánértéke -, aminél ugyanannyian keresnek többet, mint ahányan kevesebbet – 349 300 forint volt, 8,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

keresetek

A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 8,9 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 406 800 forintra becsülhető, 9,0 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

A felsőoktatási átalakulás is közrejátszott

Az iparban átlagosan 7,2 százalékkal, az építőiparban 9,4 százalékkal, a kereskedelemben 7,7 százalékkal voltak magasabbak a keresetek mint egy évvel ezelőtt, rendre 446 700, 345 700, illetve 397 300 forintot értek el. A szálláshelyszolgáltatás és vendéglátás területén 9,8, az infokommunikáció területén 9,3 százalékkal nőttek a keresetek és 272 600, illetve 714 400 forintra rúgtak átlagosan. Az egészségügyben 36,7 százalékos emelkedéssel 542 400 forintra nőtt a közfoglalkoztatottak nélkül számolt átlagkereset, míg az oktatásban 385 ezer forinton állt szeptemberben, ami 7,1 százalékos növekedést mutat. A nonprofit szervezeteknél kimutatott 19,5 százalékos keresetemelkedés jórészt a felsőoktatási intézmények tulajdonformájában történt augusztusi változásokkal magyarázható.

Az év első kilenc hónapjában 8,3 százalékkal nőttek a közfoglalkoztatottak nélkül számolt átlagkeresetek, a bruttó 439 300 forintot, a nettó 292 100 forintot ért el. A vállalkozásoknál 7,8, a költségvetési szerveknél 9,6, a nonprofit szervezeteknél 10,6 százalékos volt a keresetek emelkedése a múlt év január-szeptemberével összevetve. A bruttó mediánkereset 9,3 százalékkal 344 500 forintra nőtt.

Az alkalmazásban állók létszáma tavaly szeptemberhez viszonyítva 130 ezerrel, 4,5 százalékkal nőtt a közfoglalkozatottak nélkül, velük együtt 121 ezeres, 4,0 százalékos volt a létszámnövekedés.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 16.

A próbaidő alatti megszüntetés buktatói

A próbaidő alatt a feleket nem terheli indokolási kötelezettség a munkaviszony azonnali hatállyal történő megszüntetése esetén, amely tényből sokan hajlamosak arra következtetni, hogy a munkaviszony-megszüntetés ezen módjára aligha kerülhet sor jogellenesen. Az alább ismertetettek alapján azonban ez közel sincs így.

2024. április 15.

Megszüntetné a nemek közötti bérszakadékot az EU

A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a férfi dolgozóik fizetéséről. Az Európai Bizottság döntése értelmében a kikért adatok alapján akár bírósági pert is indíthatnak majd a hátrányosan érintett alkalmazottak – hívja fel a figyelmet az EY. A tanácsadócég kollégái arra ösztönzik a társaságokat, hogy minél hamarabb világítsák át a szervezetüket, és szükség esetén tegyék meg a bérszakadék megszüntetéséhez vezető lépéséket.

2024. április 12.

K&H: megállt a fiatalok jövedelemnövekedése

A korábbi évekre jellemző növekedés után megtorpanás látható a fiatalok jövedelmét tekintve a K&H ifjúsági index szerint. Az idei első negyedévben átlagosan nettó 190 ezer forintos személyes jövedelemről számoltak be a 19-29 évesek. A fiatalok nettó jövedelme egy évvel ezelőtt emelkedett a 180 ezres szint fölé és azóta nagyságrendileg ezen a szinten maradt. Jelentős eltérés látható a nemek között: a férfiak személyes jövedelmének átlaga 220 ezer forintot tett ki, a nőké viszont csak 156 ezret.