Kell-e munkaszerződést módosítani a hibrid munkavégzés miatt? Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megállapodás hiányában, az eredeti munkaszerződésben meghatározott munkaidő érvényes a munkavégzés helyétől függetlenül, de hibrid munkavégzés során nem szabad megfeledkezni a munkaszerződés módosításáról sem – mutat rá az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője.

A világjárvány miatt elrendelt veszélyhelyzet alatt a Munka Törvénykönyvétől részben eltérő foglalkoztatási szabályok érvényesülnek továbbra is. Idén július óta ugyanis a távmunkavégzésre a Munka Törvénykönyve helyett egy, a veszélyhelyzet időszakára szóló Kormányrendelet kell alkalmazni. A rendelet egyértelműen kimondja: a munkaszerződésben kell megállapodni a munkavállaló távmunkavégzés keretében történő foglalkoztatásában. Ebből fakadóan miután a Kormányrendelet feltételeinek megfelelő home office ideiglenesen távmunkának tekintendő, ezért az otthoni és a munkahelyi munkavégzést keverő hibrid munkavégzéshez is minden esetben szükség van a munkaszerződés módosítására.

Nem csak számítógéppel végezhető a távmunka

„Nem érdemes kockáztatni. Az erről szóló változtatások elmaradásának komoly anyagi terhet is lehet a vége. A módosítások hiánya ugyanis egy ellenőrzés során jelentős munkaügyi bírságot eredményezhet” – hangsúlyozta dr. Brózmann Attila, az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője.

munkavégzés

A jogszabály meghatározza, hogy távmunkának tekintendő az is, amikor az alkalmazott a munkáját csak a munkaidő egy részében végzi a cég telephelyétől távol. A Munka Törvénykönyve szerinti klasszikus távmunkavégzés kizárólag számítástechnikai eszközzel végezhető munkára vonatkozhatott, ám ezt a megkötést a Kormányrendelet megszüntette. Sőt, ideiglenesen bevezette a nem számítástechnikai eszközzel végzett távmunka kategóriát is. Fontos tisztázni azt is, hogy a rendelet hatására a munkaidő beosztását illetően is más szabályok élnek, mint, amit a törvény szövege meghatároz. A klasszikus – jelenleg nem alkalmazható szabályok szerint – a távmunkát végző munkavállaló kötetlen munkaidőben végzi feladatát. E szerint munkaidejét maga határozza meg. A Kormányrendelet azonban ilyen szabályt nem tartalmaz, ezért eltérő megállapodás hiányában a munkavállaló az otthoni és a munkahelyi munkanapokon is változatlanul a munkahelyi normál munkaidő-beosztása szerint dolgozik.

Mekkora terhet jelenthet a revízió?

A cégeknek mindenképpen szem előtt kell tartaniuk – eltérő megállapodás hiányában –, hogy utasítási joguk csak és kizárólag a munkavállaló által ellátandó feladatok meghatározására terjed ki. Ehhez kapcsolódóan az alkalmazottat számítástechnikai eszközön, de akár a távmunkavégzés helyszínén, vagyis jellemzően az alkalmazott otthonában, személyesen is ellenőrizheti. Utóbbival kapcsolatban az azonban fontos kitétel, hogy egy ilyen revízió nem jelenthet a munkavállaló, sőt, a távmunkavégzés helyeként szolgáló ingatlant használó más személy számára aránytalan terhet.

A Kormányrendelet munkavédelmi rendelkezéseket is tartalmaz. Számítástechnikai eszközzel végzett távmunka esetén a munkáltatónak írásban tájékoztatási kötelezettsége van a munkavállaló felé a munkavégzéshez szükséges, egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülmények szabályairól. A munkavállaló azonban – ezen kritériumok figyelembevételével – a munkavégzés helyszínét már saját maga választhatja meg.

Ezzel szemben a nem számítástechnikai eszközzel végzett távmunka esetén a feleknek írásban kell megállapodni a munkavégzés helyéről. Ez esetben viszont a feladatokat csak a munkáltató által munkavédelmi szempontból előzetesen megfelelőnek minősített távmunkavégzési helyen lehet elvégezni.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.