A húsosok módosítanák a munka törvénykönyvét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munka törvénykönyve módosítását szeretné elérni a húsosszakszervezet, mert szerintük nem nyújt védelmet a munkahelyi szakszervezeti tisztségviselőknek.


A Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) csütörtökön közölte: felhívta a térség fideszes és szocialista parlamenti képviselői, Kovács Zoltán, illetve Gőgös Zoltán figyelmét az utóbbi időben ismerté vált esetekre, amelyekből megállapítható, hogy a tavaly életbe lépett munka törvénykönyve a korábbi szabályozással ellentétben nem biztosít védelmet a munkahelyi szakszervezeti tisztségviselőknek.

A közlemény szerint a szakszervezet akkor szembesült ezzel a problémával, amikor a Pápai Hús 1913. Kft. ügyvezető igazgatója azonnali hatállyal, előzetes egyeztetés nélkül felmondott a cégnél működő alapszervezete vezetőjének, aki nemcsak a HDSZ helyi elnökeként tevékenykedett, hanem elnöke volt az üzemi tanácsnak és tagja a cég felügyelőbizottságának is. Munkaviszonyának megszüntetésével súlyos sérelem érte.

A függetlenített érdekvédő elbocsátását a cégvezető bizalomvesztéssel indokolta, ami egy szakszervezeti tisztségviselő esetében, akinek munkájához tartozik a konfliktusok felvállalása, értelmezhetetlen – mutat rá a HDSZ közleményében.

A szakszervezet arra kérte a képviselőket, hogy az Országházban kezdeményezzék a munka törvénykönyve módosítását, hogy a választott szakszervezeti tisztségviselők egzisztenciájuk veszélyeztetése nélkül láthassák el a szociális párbeszéd keretében vállalt feladatukat.

A HDSZ olyan értelmű módosítást javasol, hogy bizalomvesztésre hivatkozva ne lehessen szakszervezeti tisztségviselőnek felmondani, valamint azt, hogy a munka törvénykönyve 273. paragrafusa egészüljön ki egy új bekezdéssel, miszerint „a választott szakszervezeti tisztséget betöltő munkavállalóval szemben alkalmazandó azonnali felmondás előtt előzetesen ki kell kérni a megfelelő szakszervezeti szerv véleményét”.

A szakszervezeti vezető elbocsátásával kapcsolatban Uzsoky András, a csődeljárás alatt lévő Pápai Hús 1913 Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek október elején azt mondta: a szakszervezeti titkár nem a munka törvénykönyve szerint végezte a szakszervezeti munkáját és súlyosan megszegte a gyár belső szabályait. Az elbocsátás dolgozói bejelentésre indult, a belső vizsgálat olyan anomáliákat tárt fel, amelyeket köztulajdonban lévő cég nem nézhet el – hangsúlyozta akkor az ügyvezető igazgató.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 30.

A tavalyi év végéhez képest jobban aggódnak a munkahelyükért a magyar munkavállalók

Előző évhez képest minimálisan ugyan, de kissé visszaesett a magyar munkavállalók optimista percepciója az aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. Az első negyedévben végzett felmérésből az is kiderül, hogy egy év alatt érzékelhetően lecsökkent az az időtáv, amelyet a megkérdezettek szerint a háztartásuk át tudna vészelni egy esetleges állásvesztés esetén.