Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A felek a munkaviszony létesítésének idején fennálló körülményekre alapozva, azoknak megfelelő tartalommal kötik meg munkaszerződésüket, mely ennek megfelelően egy statikus állapotot rögzít. A változó viszonyokhoz igazodva a felek később közös akaratukkal módosíthatják megállapodásukat. Sőt, a munkáltató akár egyoldalúan is eltérhet a munkaszerződés egyes rendelkezéseitől, ám csak ideiglenesen.
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 53. § (1) bekezdése alapján a munkáltató jogosult a munkavállalót átmenetileg a munkaszerződéstől eltérő módon, az abban foglaltaktól eltérő munkakörben, munkahelyen vagy más munkáltatónál foglalkoztatni.
A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás biztosítja utóbbi rugalmasságát, lehetővé teszi a munkáltató számára, hogy szükség esetén a munkaszerződés módosítása vagy megszüntetése nélkül is képes legyen a munkavállalót ideiglenesen eltérő feltételek mellett, a pillanatnyi igényeknek megfelelően foglalkoztatni. E foglalkoztatási forma törvénybe iktatása tulajdonképpen a munkáltató egyébként is meglévő utasítási jogának kiterjesztése. A munkaszerződéstől eltérő munkavégzésre való utasítással a munkáltató a szokásossal szemben nem egyszerűen pontosítja a szerződésben foglaltakat, hanem az abban leírtakkal szembe megy. Tekintettel azonban a törvény engedélyére, a munkavállalónak nincs joga megtagadni a munkáltató eltérő foglalkoztatásra vonatkozó utasításait, azoknak ugyanolyan feltételek mellett köteles eleget tenni, mint a munkáltató más utasításainak [Mt. 54. §].
Ahhoz, hogy a felek közt munkaszerződés jöjjön létre, nem szükséges, hogy a munkavégzés helyét megállapodásukban meghatározzák [Mt. 45. § (1) bekezdés], ilyenkor a munkavégzés szokásos helye a munkavállaló munkahelye. A munkahely a törvény rendelkezése alapján a szerződés elemévé válik, így az a körülmény, hogy a munkahely nincs konkrétan megjelölve a szerződésben, nem befolyásolja a szokásos munkavégzési helytől különböző helyen történő foglalkoztatás munkaszerződéstől eltérő jellegét [Mt. 43. § (3) bekezdés]. Az eltérő foglalkoztatásra vonatkozó korlátozások tehát a fenti esetben is érvényesülnek.
” ”
A szerződéstől eltérő foglalkoztatás szabályozásának egyik legfontosabb garanciális eleme az eltérés ideiglenességének előírása, amivel a jogalkotó biztosítja, hogy a felek közti munkaviszony feltételei csupán átmeneti jelleggel legyenek megváltoztathatók
Az eltérő településen történő foglalkoztatást a törvény bizonyos munkavállalói csoportok esetében csupán a munkavállaló hozzájárulásával teszi lehetővé, ha a munkavállaló e különös munkajogi védelmet élvező csoportok valamelyikébe tartozik, eltérő munkahelyen történő munkavégzésre irányuló utasítását jogszerűen megtagadhatja. Ilyen korlátozás érvényesül a munkavállaló várandósságának megállapításától annak 3 éves koráig, a gyermekét egyedül nevelő munkavállaló esetében a gyermek 16 éves koráig, a hozzátartozójának tartós, személyes gondozását ellátó munkavállaló, valamint a legalább 50 százalékos egészségkárosodást szenvedett munkavállalók esetében [Mt. 53. § (4) bekezdés]. E munkavállalók hozzájárulását sem szükséges beszerezni, ha a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra azonos helységben, más munkakörben vagy más munkáltatónál kerül sor.
A szerződéstől eltérő foglalkoztatás szabályozásának egyik legfontosabb garanciális eleme az eltérés ideiglenességének előírása, amivel a jogalkotó biztosítja, hogy a felek közti munkaviszony feltételei csupán átmeneti jelleggel legyenek megváltoztathatók. A munkavállalót ennek köszönhetően nem lehet beleegyezése nélkül tartósan eltérő munkakörülmények közé helyezni, erre csupán a munkaszerződés módosítása útján van lehetőség. Munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra a munkáltatónak csupán naptári évenként 44 beosztás szerinti munkanapon vagy 352 órában van lehetősége [Mt. 53. § (2) bekezdés]. Ha a munkáltató ezt meghaladóan utasítja a munkavállalót például más munkakörben történő munkavégzésre, a munkavállaló jogosult megtagadni az utasítás teljesítését. Ha a felek év közben létesítettek munkaviszonyt, ha a foglalkoztatás részmunkaidős vagy az általánostól eltérő teljes napi munkaidő jellemzi, illetve ha a munkaviszony határozott idejű, a fenti határértékeket arányosítani kell [Mt. 53. § (2) bekezdés]. Annak meghatározása során, hogy az eltérő foglalkoztatás mértéke még a törvényi határon belül van-e, a más munkáltatónál, más munkahelyen, illetve más munkakörben történő munkavégzés idejét össze kell adni.
Eltérő foglalkoztatás esetén a munkavállalónak az ellátott munkakörre előírt, de legalább a munkaszerződésében kikötött alapbérben kell részesülnie [Mt. 53. § (5) bekezdés]. Ha tehát arra a munkakörre, amelyet a munkavállaló ideiglenesen ellát a munkavállalóénál magasabb alapbér érvényes, a munkáltatónak ezt a magasabb összeget kell részére kifizetnie. Ha az ideiglenesen ellátott munkakörhöz az egyébként irányadónál alacsonyabb alapbér kapcsolódik, a munkáltatónak továbbra is a munkaszerződés szerinti alapbére jár. Az eltérő foglalkoztatás miatt a munkavállaló esetenként kevesebb bérpótlékra lehet jogosult, a törvény ennek kompenzálására vonatkozóan nem tartalmaz rendelkezést.
A munkáltató a fenti keretek között szabadon eldöntheti, mikor használja ki a jogszabály adta lehetőséget, illetve kihasználja-e azokat egyáltalán. A munkáltatónak döntéshozatala során – a gazdasági indokokon túl – figyelembe kell vennie a joggal való visszaélés tilalmát is, hiszen e munkajogi jogintézmény sem alkalmazható rendeltetésével ellentétes módon, és nem okozhat a munkavállalónak aránytalan sérelmet, például személyi, családi körülményeire tekintettel.
