Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A munkavállalói károkozás miatt történő felelősségre vonás sokszor nem könnyű feladat, ám még bonyolultabb a helyzet, ha a kárt többen okozták. Ilyenkor az eset alapos kivizsgálása szükséges annak érdekében, hogy megtudjuk, ki milyen arányban felel a kárért. Speciális szabályok alkalmazandóak, ha a kár a megőrzésre átadott dologban következett be, továbbá csoportos leltárfelelősség esetén is.
A munkavállaló köteles megtéríteni minden olyan kárt, amelyet a munkaviszonyból származó kötelezettségének megszegésével okozott, feltéve, hogy nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 179. § (1) bekezdés]. A kártérítés mértéke munkavállalói károkozás esetén a szándékos vagy súlyosan gondatlan károkozás kivételével négy havi távolléti díjban korlátozott; az előreláthatóság hiánya, a munkáltatói vétkesség vagy a munkáltató kárenyhítésre vonatkozó kötelezettségének megszegése pedig részbeni mentesülési indokként szolgál [Mt. 179. § (3)-(4) bekezdés].
Amennyiben azonban a kárt több munkavállaló közösen okozza, a felelősségre vonás is minden, a károkozásban részt vevő munkavállalóra kiterjed. Annak kiszámítása viszont, hogy a kárösszeg megtérítéséhez melyik munkavállaló milyen arányban köteles hozzájárulni, a károkozás alapos, részletes kivizsgálását igényli. Együttes károkozás esetén ugyanis a munkavállalók a kárt elsősorban vétkességük arányában kötelesek megtéríteni [Mt. 181. § (1) bekezdés]. A vétkesség megállapítása során először azt kell megvizsgálni, hogy a károkozás szándékosságból vagy gondatlanságból fakadt-e. Amennyiben a károkozásban résztvevő munkavállalók szándékosan jártak el, a kártérítési kötelezettség egyetemleges, tehát a munkáltató bármely munkavállalótól követelheti a teljes kár megtérítését [Mt. 181. § (4) bekezdés]. Természetesen, ha valamelyik munkavállaló megtéríti a kárt, a többi munkavállalótól az a továbbiakban nem igényelhető, ugyanakkor a teljes kárösszeget kifizető munkavállaló a szándékos károkozásban résztvevő munkatársaival szemben a polgári jogi szabályok alapján felléphet igényeivel.
Ha azonban nem minden munkavállaló károkozása szándékos, a többieké pedig gondatlan, vagy mindegyik, a károkozásban részt vevő munkavállaló gondatlanul járt el, már meg kell vizsgálni a vétkesség fokát is. Eszerint a kártérítésre nagyobb arányban kötelezendő a szándékosan eljáró munkavállaló, mint gondatlan társai. A gondatlanul eljáró munkavállalók közül pedig különbség tehető a gondatlanság súlyossága alapján, nagyobb felelősséggel tartozik az, aki előre látta a kötelezettségszegés lehetséges következményeit, de könnyelműen bízott azok elmaradásában, mint az, aki a megfelelő figyelem és körültekintés hiánya miatt nem is látta előre a következményeket.
Ha a vétkesség aránya az adott esetben nem megállapítható, a kártérítési kötelezettséget a munkavállalók károkozásban való közrehatása alapján kell felosztani [Mt. 181. § (1) bekezdés]. E tekintetben azt kell megvizsgálni, hogy melyik munkavállaló milyen kötelezettségszegése milyen mértékben járult hozzá a kár bekövetkezéséhez. Amennyiben a közrehatás arányát sem lehetséges megállapítani, a munkavállalók a kárt egyenlő mértékben kötelesek viselni [Mt. 181. § (2) bekezdés].
Speciális szabályok alkalmazandóak azonban megőrzés esetén. Megőrzésről akkor beszélünk, ha a munkavállaló az adott dolgot megőrzésre, visszaszolgáltatási vagy elszámolási kötelezettséggel vette át, feltéve, hogy azt állandóan őrizetben tartja, kizárólagosan használja vagy kezeli [Mt. 180. § (1) bekezdés]. Lehetőség van arra is, hogy több munkavállaló vegye át megőrzési céllal a szóban forgó tárgyat, ekkor mindegyik munkavállalónak alá kell írnia az átadásról szóló jegyzéket vagy elismervényt, a kizárólagos használat és kezelés pedig ilyen eseteben a rajtuk kívül álló személyek hozzáférésének korlátozásaként értelmezendő. Amennyiben a több munkavállaló által megőrzésre átvett dologban kár, hiány keletkezik, azért a munkavállalók munkabérük arányában felelnek [Mt. 181. § (3) bekezdés]. Ekkor tehát a munkabér nagysága alapján pontosan kiszámítható, melyik munkavállaló milyen összeggel tartozik, és a kártérítési felelősség független attól, hogy a kár, hiány melyik munkavállaló használata közben keletkezett.
A csoportos leltárfelelősségre szintén az általánostól eltérő szabályok vonatkoznak. Lehetőség van arra, hogy a csoportos leltárfelelősségi megállapodásban meghatározzák a felek, a leltárhiányért a munkavállalók felelőssége milyen módon oszlik meg egymás között, azzal, hogy egyetemleges felelősséget a megállapodás nem írhat elő [Mt. 186. § (3) bekezdés]. Tartalmazhatja például a megállapodás, hogy a leltárfelelős munkavállalók egyenlő mértékben kötelesek helytállni hiány esetén, vagy azt, hogy az adott leltáridőszakban a munkahelyen való jelenlét időtartamának hossza az alapja az arány kiszámításának. Amennyiben a csoportos leltárfelelősségi megállapodás nem szabályozza a felelősség megoszlásának kérdését, akkor a munkavállalók távolléti díjuk arányában felelnek [Mt. 186. § (3) bekezdés]. A kártérítés teljes mértéke azonban egyik esetben sem haladhatja meg a megállapodást kötő munkavállalók hathavi távolléti díjának együttes összegét [Mt. 186. § (3) bekezdés].
