Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy friss bírósági ítéletben megállapításra került, hogy a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként járó kártérítés összegének számításánál figyelembe kell venni, ha a munkáltató sikeresen bizonyítja azt, hogy a károsult munkavállaló a munkaviszonya jogellenes megszüntetését követően nem tett eleget az adott helyzetben elvárható kárenyhítési kötelezettségének. Az alábbi cikkben az ügy részleteit ismertetjük.
Az ügyben (BH2022. 52.) a felperes az alperesnél forgácsoló gépkezelő munkakörben, három műszakos munkarendben dolgozott. Az alperes felperes munkaviszonyát utóbb megszüntette, felperes pedig ezt követően 48 napon keresztül álláskeresési járadékban részesült és regisztrált álláskereső volt. Ezt követően a Kormányhivatal Járási Hivatala törölte a rendszeréből, mivel jelentkezési kötelezettségének nem tett eleget. A felperesnek eközben két álláslehetősége is volt, amelyeket nem fogadott el a több műszakosságra, valamint a munkakezdés időpontjára tekintettel.
A felperes ezen előzményekre tekintettel munkaviszonya jogellenes megszüntetésére hivatkozva keresetet terjesztett elő korábbi munkáltatója ellen. A felperes kereseti kérelmét a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 82. § (1) és (2) bekezdésére alapította, amelyre figyelemmel elmaradt munkabér és elmaradt cafeteria juttatásból eredő kártérítés megfizetésére és a perköltség viselésére kérte kötelezni az alperest. A felperes álláspontja szerint kárenyhítési kötelezettségének maximálisan eleget tett, ugyanis folyamatosan állást keresett, miközben élettársa lett a család fenntartója és felperesnek kellett gondoskodnia gyermekükről, éppen ezért olyan munkát nem tudott elfogadni, amely miatt a gyermeket nem tudta volna bölcsödébe vinni. A felperes arra is hivatkozott, hogy álláspontja szerint a kárenyhítési kötelezettsége nem lehet korlátlan, hiszen nem köteles elfogadni olyan állást, ami adott esetben összeegyeztethetetlen a családi körülményeivel vagy egyébként a végzettségének nem megfelelő.
Az alperes ellenkérelmében a keresetet elutasítását kérte, ugyanis szerinte a munkavállaló nem tett eleget a kárenyhítéssel kapcsolatos kötelezettségének. Külön tekintettel arra is, hogy egyébként maga a felperes is elismerte, hogy az élettársával közös családi házon végzett felújítási munkálatok miatt idővel már nem is próbálkozott állást találni. Alperes azt is kiemelte, hogy a felperes már a munkaviszonya megszűnése előtt tudott arról, hogy alperes a GYED-ről visszatérő élettársát foglalkoztatni fogja, így a gyermekük gondozásával kapcsolatos kérdéskör már a felperes munkaviszonyának megszűnése előtt felmerült.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek kártérítés címén elmaradt munkabért és cafeteria juttatást. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Az ítéletben a bíróság megállapította, hogy a felperes munkaviszonyának megszüntetése élethelyzetét nem változtatta meg, hiszen a gyermekével kapcsolatos teendők a munkaviszony fennállása során is jelen voltak. A bíróság a felperes által igényelt kártérítés összegét arra tekintettel állapította meg, hogy a felperes a neki felajánlott és el nem fogadott munkahelyeken mennyit kereshetett volna.
A felperes fellebbezése folytán a másodfokú bíróság az elsőfok ítéletét helybenhagyta. Az ítélőtábla álláspontja szerint a regisztrált álláskeresői státusz önmagában nem elegendő arra, hogy az aktív álláskeresést igazolja, különös tekintettel arra, hogy a felperes a munkaügyi központtal való együttműködési kötelezettségét is megszegte és a nyilvántartásból való törlésére ezért került sor. A másodfokú bíróság a törvényszékhez hasonlóan arra a következtetésre jutott, hogy a felperes élethelyzete nem változott meg és családi körülményei nem akadályozták, hogy három műszakos munkarendben helyezkedjen el, mivel gyermekének elhelyezését ez előtt is meg kellett oldani és korábban is ilyen beosztásban dolgozott. A bíróság azt is megállapította, hogy az alperes sikeresen bizonyította, hogy a felperes nem tett meg minden tőle elvárhatót annak érdekében, hogy új jogviszonyt létesítsen. Több munkalehetősége is akadt, ami megfelelt volna képzettségének és végzettségének, de azt felperes nem fogadta el.
A felperes a jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. A Kúria megállapította, hogy az elsőfokú és másodfokú eljárás során jogszabálysértés nem volt tapasztalható. A Kúria álláspontja szerint elvárható, hogy a munkavállaló „működjön együtt a munkaerő-piaci szolgáltató szervvel, valamint a munkaadóval, mérlegelje a felajánlott átképzési, foglalkoztatási lehetőségeket, működjön együtt új munkahelyek felkutatásában”. A Kúria szerint a bíróságok helytállóan jutottak arra a következtetésre is, hogy a regisztrált álláskeresői státusz az aktív álláskeresés igazolására nem alkalmas, főleg annak tükrében, hogy az együttműködési kötelezettség megszegése miatt került sor a felperes törlésére a nyilvántartásból. A felülvizsgálati eljárásban az is megállapításra került, hogy a felperes életkörülményei ténylegesen nem változtak meg a munkaviszony megszüntetése nyomán, hiszen korábbi munkahelyén is hasonló, több műszakos munkarendben dolgozott, és élettársa újbóli munkába állására tekintettel akkor is felmerült volna a gyermekük elhelyezésének kérdése, ha mindketten munkaviszonyban maradnak. A Kúria ezen előzményekre tekintettel a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
