A strand, a sport és a SZÉP kártya


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hónapokkal ezelőtt hallhattunk már arról, hogy a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezte, hogy a fürdőszolgáltatás esetében is bővüljön a SZÉP Kártya felhasználásának lehetősége.


A kezdeményezés nyitott fülekre talált a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, hiszen a 2013. június 13-án megjelent a Magyar Közlönyben, hogy módosítják az 55/2011. (IV. 12.) Kormányrendeletet, amely a  Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szól. A módosítások egy része már érvénybe is lépett, míg másokra július 1-ig várni kell.

A rendelet a szálláshely alszámla felhasználási lehetőségeit leíró szakasza az alábbi részekkel bővül majd július elejétől.

  • a szálláshelyen igénybe vehető, és a szálláshelyen a szálláshely-szolgáltatással együttesen fizethető bármely szolgáltatás,
  • fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR ’08 96.04-ből a gyógyfürdők tevékenysége),
  • máshová nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (TEÁOR ’08 93.29-ből a strandszolgáltatás) [5. § (1) bekezdés a) pont ac)-ae) alpont].

Ebből jól látszik, hogy innen is fizethetjük majd a fürdő- és strandbelépőt.

Szálláshely szolgáltatásai

Emellett gyakran kérdés volt a szálláshelyek oldaláról, hogy speciális (akár más alszámla profiljába illeszkedő), a szálláshelyen igénybevett szolgáltatások díját is levonhatják-e a szálláshely alszámla keretéből.
A rendelet tartalmazza a határozott IGEN választ, miszerint tisztázódott, hogy a szálláshely szolgáltatással együttesen a szálláshely mindenféle szolgáltatását fizethetjük a szálláshely alszámláról.

Az előbb leírt ad) és ae) pontok – megfelelő sorszámozással – bekerültek a vendéglátás alszámla felhasználását szabályozó rendeletrészbe is. Mivel a fürdő és strandbelépőket már korábban is tudtuk téríteni a szabadidő alszámláról ezért a rendeletmódosítást követően július 1-től a szálláshoz hasonlóan ezeket is mindhárom alszámla terhére fizethetjük.

Új költési lehetőségek

A módosítás már a megjelenését követő naptól kiegészítette egy új költési lehetőséggel a szabadidő alszámlát.

  •  egyéb sporttevékenység (TEÁOR ’08 93.19-ből a verseny- és lovaglóistállók tevékenysége, a sporthorgászat és a sportesemények rendezése, szervezése, promóciója tevékenységből a szabadidős sportrendezvények nevezési, regisztrációs díja) [5. § (1) bekezdés c) pont ci) alpont].

Így ha elég gyors egy szabadidős sportrendezvény szervezője, már júniusban is fizethetünk nála nevezési díjat a SZÉP Kártyánkról.

Technikailag hogyan lehetséges ez? 

Egyáltalán nem biztos, hogy a futóverseny rajtjánál POS terminál várja a résztvevőket. A telefonos felhatalmazás illetve az internetes fizetés viszont jó megoldást nyújthat a helyszíni fizetések kezeléséhez. Ehhez persze az elfogadóhelyeknek és a kártyakibocsátóknak ki kell alakítania ennek adminisztratív és technikai hátterét.

Munkáltatói oldalról pedig annyi a dolgunk, hogy tájékoztassuk a felhasználókat az elérhető új lehetőségekről.

 

A szerző Fata László a Cafetéria Trend magazin alapítója.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.