A Tesco idén két lépésben emeli a dolgozók alapbérét

Szerző: Adó Online
Dátum: 2019. február 14.
Címkék: ,
Rovat:
A Tesco Global Áruházak Zrt. idén két lépésben emeli dolgozói alapbérét, a legalacsonyabb keresetűek fizetése így januárban bruttó 197 ezer forintról 207 ezer forintra, szeptemberben pedig bruttó 215 ezer forintra nő – olvasható a társaság és a munkavállalókat képviselő két szakszervezet közös közleményében.

A Tesco csak a legalacsonyabb bérek emelésének mértékét közölte, ugyanakkor az áruházlánc az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy a fizetésemelés a bérmátrix minden szintjén megtörténik.

A Tesco a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) kötött megállapodása értelmében idén 3,4 milliárd forintot fordít bérfejlesztésre. Ezen felül abban is megállapodtak, hogy a vállalt idén további több mint 4 milliárd forintot biztosít a kollégák juttatási csomagjára.

A közlemény szerint mindezek hatására a legalacsonyabb elérhető csomag – amelynek részei az alapbér, a cafeteria és az átlagos pótlékok – januártól körülbelül 240 000 forintra, szeptembertől 2020 februárjáig tartó időszakban pedig körülbelül 248 500 forintra emelkedik.

A vállalat elkötelezett amellett, hogy munkatársai számára versenyképes juttatási rendszert biztosítson és a dolgozók folyamatos fejlődésére is nagy hangsúlyt helyez, ezt támasztja alá, hogy a mostani emeléssel együtt 2017. január óta a Tesco közel 15 milliárd forintot fektetett a munkatársak bérének növelésébe, illetve, hogy a vállalat tavaly 160 millió forintnál is nagyobb összeget fordított több mint 3800 munkavállaló képzésére.

A közleményben a bértárgyalást eredményesnek nevezte Pártos Zsolt, a Tesco ügyvezető igazgatója, illetve a KASZ és a KDFSZ vezetője is. Karsai Zoltán a KASZ elnöke kiemelte, most először nemcsak a bérről, hanem a vállalat által éves szinten garantált juttatási csomagról is meg tudtak állapodni. Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke pedig nagy eredménynek tartotta, hogy a vállalattal 14 hónapos bérmegállapodást tudtak kötni, a két fázisú béremelés pedig azt biztosítja, hogy a 2020-as bértárgyalásokat magasabb alapról kezdhetik majd meg.

A Tesco Global Áruházak Zrt. több mint 20 éve működik Magyarországon, 205 áruházat üzemeltet és hetente átlagosan 3 millió vásárlót szolgál ki, a cég az országban több mint 16 ezer munkavállalót foglalkoztat.

(MTI)5


Kapcsolódó cikkek:


Kétszáz új munkahely Pécsen
2019. szeptember 17.

Átadták a német tulajdonú Honsa Kft. közel kétmilliárd forintos beruházással megépült új gyártó- és raktárcsarnokát kedden Pécsett. A csarnok a vállalat összesen 3,2 milliárd forintos, 766 millió forintos kormányzati támogatást élvező kapacitásbővítési beruházásának részét képezi.

Szakszervezeti tag az állományban
2019. szeptember 17.

A szakszervezeti tag munkavállalók foglalkoztatása együtt jár néhány, egyébként nem irányadó munkáltatói kötelezettséggel.

Munkakör megosztása: két munkavállaló egy munkakörben
2019. szeptember 10.

Munkakör megosztása: két munkavállaló egy munkakörben

A leggyakoribb munkaviszony típus az, amikor egy adott munkaszerződést egy munkáltató és egy munkavállaló köt meg. Előfordulhat azonban az, hogy akár munkavállalói, akár munkáltatói oldalon több személy van jelen. Előbbi esetében munkakör megosztásról, utóbbi esetben pedig több munkáltató által létesített munkaviszonyról beszélhetünk. Jelen írásunkban a munkakör megosztására fókuszálunk.

Kollektív szerződés a munkajogban
2019. szeptember 6.

Kollektív szerződés a munkajogban

A kollektív szerződés kizárólag a munkáltató és a munkavállalói szakszervezet egyetértésével köthető meg és eltérést enged az Mt-től mind a munkáltatók mind a munkavállalók javára.