Átlagosan 15 százalékkal emeli dolgozói bérét a Lidl


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újabb, átlagosan 15 százalékos béremelést hajt végre a Lidl Magyarország március 1-jétől, csaknem 4600, az üzletekben és a raktárakban dolgozó munkavállaló fizetése nő – közölte a társaság csütörtökön.

A tájékoztatás szerint 2016 januárja óta összesen 75 százalékos béremelést valósít meg a Lidl Magyarország a bolti és raktári dolgozó munkavállalók körében.

A márciusi béremelés után az áruházakban dolgozó bolti eladók kezdő havi bruttó járandósága 267 ezer és 287 ezer forint között alakul. A három év munkaviszonnyal rendelkező bolti eladók esetében az elérhető legmagasabb bruttó havi járandóság 297 ezer forinttól 317 ezer forintig terjedhet nyolcórás munkaidőben, ez az összeg a havi bruttó alapbér és a béren kívüli juttatás összegét tartalmazza. Ezen felül fizetik ki a pótlékokat, amelyek összege előre nem meghatározható, de a tavaly átlagosan havonta bruttó 32 ezer forintot jelentett.

A logisztikai központokban dolgozó komissiózó feladatkört ellátó munkavállalók kezdő havi bruttó járandósága 277 ezer és 313 ezer forint között alakul, míg a már három év munkaviszonnyal rendelkező komissiózók legmagasabb bruttó havi járandósága 342 ezer és 393 ezer forint között lehet, ez a havi bruttó alapbér és a béren kívüli juttatás összege. A pótlékok összege ezekben a munkakörökben tavaly átlagosan havi bruttó 55 ezer forint volt.

A logisztikai központokban dolgozó targoncavezetők kezdő havi bruttó járandósága 302 ezer és 333 ezer forint között lesz az emelés után. A három év munkaviszonnyal rendelkező targoncavezetők elérhető legmagasabb bruttó havi járandósága 370 ezer forinttól 413 ezer forintig terjedhet nyolc órás munkaidőben. A pótlékok tavaly átlagosan havonta bruttó 60 ezer forintot jelentettek.

Emellé a vállalat a Lidl Egészségprogram keretében komplex egészségügyi szolgáltatást is biztosít minden munkavállalója számára, amely országszerte magánklinikai környezetben kínál számukra prevenciós és a gyógyulást elősegítő kényelmes, gyors és ingyenes megoldásokat.

Az üzletvezetők kezdő havi bruttó járandósága 449 ezer és 523 ezer forint között alakul, míg a már három év munkaviszonnyal rendelkező üzletvezetők legmagasabb bruttó havi járandósága 632 ezer és 695 ezer forint között lehet. A pótlékok tavaly átlagosan havonta bruttó 69 ezer forintot jelentettek. Ezen felül az áruházlánc – korlátlan magáncélú használattal – személyautót is biztosít üzletvezetőinek, akik szintén igénybe vehetik a vállalat által garantált egészségügyi szolgáltatást.

A vállalat a munkavállalók bérét további juttatásokkal egészíti ki, egyebek mellett csaknem 50 partner-üzlethálózatban érvényesíthető, akár 50 százalék árengedményt jelentő kedvezményprogrammal, valamint a törvényi előírásoknál nagyobb mértékben, 100 százalékban téríti a dolgozók munkába járási költségét is – közölte a Lidl Magyarország.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

2024. április 16.

A próbaidő alatti megszüntetés buktatói

A próbaidő alatt a feleket nem terheli indokolási kötelezettség a munkaviszony azonnali hatállyal történő megszüntetése esetén, amely tényből sokan hajlamosak arra következtetni, hogy a munkaviszony-megszüntetés ezen módjára aligha kerülhet sor jogellenesen. Az alább ismertetettek alapján azonban ez közel sincs így.