A versenytilalmi megállapodás vezető állású munkavállaló esetén

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Munka Törvénykönyve kifejezetten előírja a versenytilalmi megállapodás esetén az ellenértéket, így a felek attól nem térhetnek el olyan mértékben, ami a jogintézményt ingyenessé tenné. Jogeset.

Ami a tényállást illeti, a felperes ügyvezetője volt az alperes cégnek. A kezdeti megbízási szerződéseket követően munkaszerződés keretében került sor a felperes foglalkoztatására, amely szerint a felperes 2015. március 26-tól kereskedelmi igazgató munkakört töltött be, vezető állású munkavállalónak minősült. A felek három hónap próbaidőt kötöttek ki. A munkaszerződés értelmében a felperes a szerződés aláírásával kijelentette, hogy a szerződés lejáratát követő három évig a munkáltató konkurenciájával/vevőpartnereivel és/vagy azok többségi tulajdonosával, illetve azok többségi tulajdonában álló gazdasági társaságokkal csak a megbízó előzetes jóváhagyásával tarthat fenn üzleti kapcsolatot. Kifejezetten rögzítették, hogy ezzel a ponttal eltérnek az munka törvénykönyve (Mt.) versenytilalmi megállapodásra vonatkozó rendelkezéseitől. Az Mt. 228. §-a szerint a felek ilyen típusú megállapodása alapján a munkavállaló legfeljebb a munkaviszony megszűnését követő két évig nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekét sértené vagy veszélyeztetné. Ráadásul az Mt. szerint a munkavállalónak az ilyen típusú kötelezettség teljesítéséért a munkáltató megfelelő ellenértéket kell, hogy fizessen. A felperes munkaviszonyát az alperes a próbaidő alatt azonnali hatályú felmondással megszüntette.

A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy a versenytilalmi megállapodásra vonatkozó kikötés ingyenessége miatt érvénytelen.

Az első- és másodfokú eljárás

A közigazgatási és munkaügyi bíróság elutasította a keresetet. Úgy ítélte meg, hogy mivel a felperes vezető állású munkavállaló volt, akinek tekintetében az Mt. versenytilalmi megállapodásra vonatkozó rendelkezéseitől a felek eltérhettek, így a munkaszerződésben a versenytilalmi megállapodás kikötésére jogszerűen kerülhetett sor a felperesre nézve hátrányosan is.

Ezzel szemben a másodfokon eljárt törvényszék megállapította a munkaszerződésben kikötött versenytilalmi megállapodás érvénytelenségét. Kifejtette, hogy a versenytilalmi megállapodás visszterhes jogügylet, annak megkötésével a munkavállaló azt vállalja, hogy megfelelő ellenérték fejében meghatározott magatartástól tartózkodik. Az Mt. kifejezetten előírja az ellenérték kikötését, ettől a felek még vezető állású munkavállaló esetében sem térhetnek el olyan mértékben, ami a jogintézményt ingyenessé teszi. Mivel a felperessel kötött megállapodás ellenértéket egyáltalán nem tartalmaz, a munkaszerződésnek ez a kikötése jogszabályba ütközés miatt semmis. Az érvénytelenség szempontjából nincs annak jelentősége, hogy a felek mely megfontolásai, milyen alkufolyamat vezetett a semmis szerződéses kikötésre.

A felülvizsgálati indítvány tartalma

Az alperes álláspontja szerint a jogalkotó a vezető állású munkavállaló tekintetében tudatosan csak a munkavállalót védő alapvető garanciális jellegű szabályokat tartalmazó szabályoktól (Első rész) és egyes kivételektől nem engedi az eltérést, mivel ilyen esetekben vélelmezi a munkavállaló kiszolgáltatottságát még akkor is, ha nagy befolyással és érdekérvényesítő képességgel rendelkező, vezető állású munkavállalóról van szó. Amennyiben a jogalkotó a versenytilalmi megállapodást is ilyen alapvető garanciális szabálynak tekintené és el kívánta volna kerülni a vezető állású munkavállalóknál az ingyenesség lehetőségét, ezt is a kivétek közé sorolta volna [Mt. 209. § (2) bekezdés]. Ilyen szándéka egyértelműen nem volt, így a feleknek lehetősége nyílik ebben a kérdésben a szabad megegyezésre. Kiemelte, hogy a felek a munkaszerződésben a munkaviszony létesítésekor hosszabb, többfordulós tárgyalást követően, mellérendelt félként állapodtak meg a versenytilalmi korlátozás feltételeiben, ezért az a munkaszerződéses elválaszthatatlan részét képezi. A felperes bármikor jelezhette volna, ha ellenértéket kívánt volna kikötni a versenytilalom miatt, azonban inkább a számára fontosabb kérdésben ért el kedvezőbb pozíciót. Ráadásul úgy ítélte meg, hogy a versenytilalom kellően szűk körre, az alperes vevőire és konkurenseire korlátozza a versenytilalmat, és nem lehetetlenítette el a felperest abban, hogy továbbra is végzettségének és tapasztalatának megfelelően helyezkedjen el.

A Kúria megállapításai

A Kúria hangsúlyozta, hogy az Mt. szerint a munkáltató a vezető munkaszerződése körében az Mt. munkaviszonyra vonatkozó szabályaitól [Második részében] a 209. § (2) bekezdésében foglaltak kivételével eltérhet. Ezen jogszabályi előírások külön nem sorolják fel a versenytilalmi megállapodást az eltérések között, azonban, hangsúlyozta a Kúria, versenytilalmi megállapodás nem is kizárólag munkaszerződésben rögzíthető. Amennyiben jogszabály nem kötelezi a munkavállalót a munkaviszony megszűnését követő időszakra a munkáltató jogos gazdasági érdekének védelmére, ilyen kötelezettsége csak a versenytilalmi megállapodás alapján keletkezik. A versenytilalmi megállapodás érvényességének alapvető feltétele, hogy a munkavállalói (és ebbe a körbe a vezető állású munkavállaló is beleértendő) kötelezettsége teljesítése fejében a munkáltató ellenértéket fizessen. Az ellenérték a munkavállaló lényeges joga korlátozásának kompenzálását szolgálja, mivel a megállapodás az új munkaviszony létesítésében gátolja.

Mindezek alapján a Kúria arra a következtetésre jutott, hogy az Mt. kifejezetten előírja a versenytilalmi megállapodás esetén az ellenértéket, így a felek attól nem térhetnek el olyan mértékben, ami a jogintézményt ingyenessé tenné, ezért a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

Az ismertetett döntés (Kúria, Mfv.I.10.574/2017.) a Kúriai Döntések 2019/1. számában 24. szám alatt jelent meg.

Releváns jogszabályhely: 2012. évi I. törvény 228. §, 209. §

---