Audi: elbocsátások nincsenek, de a szerződések hosszabbítása elmaradhat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Audi Hungaria Zrt. nem bocsátja el munkavállalóit, azonban a határozott idejű munkaszerződéseket  – ahogy korábban is – korlátozott számban hosszabbítja meg a piaci igényektől és az abból kialakított mindenkori termelési programtól függően – közölte a cég.

A motorgyártásban a hagyományos típusok közötti eltolódások és a kisebb komplexitású, új elektromotorok gyártásának térnyerése kihat a létszámigényre, így a foglalkoztatási struktúrára is, azonban a vállalat erre az új kihívásra a következő öt-hat évben készül majd fel – jegyezték meg.

Közlésük szerint a járműiparban, a konszernben és az Audi Hungariánál is zajlik az elektromobilitás és a digitalizáció irányába tartó átalakulási folyamat, amely kihívások elé állítja a vállalatot. Az átalakulási folyamat keretében a győri cég felülvizsgál minden folyamatot vállalatnál.

Az átalakulási folyamat hatással van a foglalkoztatási struktúrára is, de a cél az, hogy minden esetben biztosítsák a törzsállomány, azaz a határozatlan idejű munkaszerződéssel rendelkező munkavállalók hosszú távú foglalkoztatását. Ez mindkét fél, a munkaadó és a munkavállaló rugalmasságát feltételezi – áll a közleményben.

A munkavállalókra nézve a felek együttműködése azt jelenti, hogy igény szerint akár más-más vállalati területeken kínálhat számukra munkát az Audi. Mindemellett a törzsállományt képező szakembereket mind a tervezett, mind a nem tervezett fluktuáció függvényében csak korlátozottan pótolják – írták.

Az Audi Hungaria Zrt. árbevétele tavaly 2,3 százalékkal 7,377 milliárd euróra (2409 milliárd forint) csökkent 2017-hez képest. 2018-ban 1 millió 954 ezer 301 motort gyártottak, 10 864-gyel kevesebbet, mint 2017-ben, és százezer autó gördült le a gyártósorról, 5491 darabbal kevesebb, mint 2017-ben.

Az Audi Hungaria Zrt. átlagos foglalkoztatotti létszáma a nyilvánosan elérhető adatok szerint 12 726 volt tavaly.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. július 4.

Az Audi elnökével tárgyalt Orbán Viktor

Az Audi Hungaria eredményeiről és terveiről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök és Bram Schot, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke csütörtökön Budapesten, a Karmelita kolostorban – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.
2019. július 23.

Bővít Győrben az Audi

Az Audi 41 milliárd forintból bővíti Győrben a járműgyártási infrastruktúráját, motorfejlesztési központját és elektromos meghajtásokat gyártó egységét – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón.