Az alapbéresítés: kockázatok és mellékhatások
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ha egy munkáltató átszervezi juttatási rendszerét, gyakran felmerül egyes juttatások beépítése az alapbérbe. Miközben ez kézenfekvően egyszerűsíti a díjazási rendszert, néhány lehetséges mellékhatást nem árt előre átgondolni.
A munkavállaló számos jogcímen kaphat munkabért a munkáltatótól, az alapbér csupán az egyik ezek közül. Az alapbér sajátossága, hogy azt kötelező magában a munkaszerződésben rögzíteni, míg a többi juttatás járhat a munkáltató egyoldalú kötelezettségvállalása alapján is. Így például a szerződésben kikötött munkabéren felül a munkavállalót megilletheti bérpótlék (amelynek egyes fajtáit maga a Munka Törvénykönyve is szabályozza), jutalom, jutalék, prémium, bónusz, mozgóbér, béren kívüli juttatások, stb. Több okból felmerülhet, hogy egyes, az alapbéren felül adott juttatásokat a munkáltató beépítené az alapbérbe. Például, ezzel egyszerűbbé válik a bérek elszámolása, a magasabb alapbér fontos eszköz lehet a munkavállalók megtartásához, vagy egy kezdetben szűk munkavállalói körnek szánt juttatásra az idő múlásával szinte minden munkatárs jogosulttá vált, így nincs értelme az elkülönítésének. Az alapbéresítéshez az alábbiakra kell tekintettel lenni.
Az alapbérbe építéshez mindenek előtt a felek közös megegyezése szükséges. Az alapbér ugyanis a munkaszerződés kötelező tartalmi eleme, amely csak a felek közös megegyezésével módosítható. Ez még akkor is így van, ha a változás a munkavállalóra kedvező, azaz emelkedik az alapbér összege. Az ugyanis egyáltalán nem egyértelmű, hogy a munkáltató által ajánlott alapbér-növekmény egyenértékű-e a korábban adott másik juttatással, és így az alapbéresítéssel nem éri-e hátrány a munkavállalót. Ráadásul a munkavállaló az alapbér-emelésben akkor is ellenérdekelt lehet, ha kétség kívül ezzel magasabb jövedelemhez jut. Például, egyes szociális ellátások elvesztésével járhat, ha keresete meghalad egy bizonyos összeget (pl. korhatár előtti öregségi nyugdíj esetén).
Ha egy juttatás az alapbér részévé válik, az persze azt is jelenti, hogy a jövőt illetően sem tudja a munkáltató egyoldalúan megváltoztatni, csak a munkavállaló beleegyezésével. Ezzel merevebbé, a munkavállaló szempontjából viszont kiszámíthatóbbá válik a bérezési rendszer.
Fontos figyelembe venni, hogy az alapbér mindig része a távolléti díjnak. Például, ha a munkavállaló az alapbérén felül a teljesítménye arányában kap mozgóbért is, azt a törvény szerint nem kell beleszámítani a távolléti díjba. Ha viszont a felek közös megegyezéssel az alapbérbe beépítik a mozgóbért, azzal a távolléti díj is értelemszerűen emelkedni fog. Ennek számos esetben lehet jelentősége, hiszen a távolléti díj jár a fizetett szabadságra vagy a felmentési időre, de távolléti díjban számítjuk a végkielégítés összegét is. Hasonló megfontolás merül fel az állásidő kapcsán: erre az időre a teljesítménnyel összefüggő juttatások nem járnak, csak az alapbér és a beosztás alapján irányadó pótlékok. A magasabb alapbér így természetesen az állásidő bérköltségeit is emeli. Végül, a Munka Törvénykönyve szerint a bérpótlékok számítása alapja – a felek eltérő megállapodása hiányában – a munkavállaló alapbére. Az alapbéresítés ezért kihat a bérpótlékok összegére is.
Maga a Munka Törvénykönyve is ismeri az alapbéresítés lehetőségét, mégpedig négy bérpótlék esetén. A felek megegyezésével ugyanis nincs akadálya, hogy az éjszakai, a műszak-, a vasárnapi és/vagy a munkaszüneti napi pótlék beépítésre kerüljön az alapbérbe. A szabály kapcsán viszont ki kell emelni, hogy a törvény nem írja elő a bérpótlék alapbéresítésével egyidejűleg az alapbér emelését is. Ilyen irányú munkáltatói kezdeményezés esetén ezért a munkavállalónak mindenképpen körültekintően kell eljárnia.
A bérezési rendszer kialakítása kapcsán hangsúlyos kérdés az egyenlő bánásmód követelménye. Kérdéses lehet, hogy vajon kötelező-e minden munkavállalóra kiterjedően végrehajtani az adott juttatás alapbérbe építését, vagy e tekintetben lehet eltérés az egyes munkavállalói csoportok között. Emlékeztetni kell arra, hogy az egyenlő munkáért egyenlő bér elve nem azt jelenti, hogy általában tilos az egyenlő munkáért eltérő díjazást fizetni. Ezzel szemben csak az jogellenes, ha az eltérő bérezés alapja kizárólag valamely védett tulajdonság, amelynek nincs objektív összefüggése a munkaviszonnyal. Ennek hiányában a bérkülönbség oka a felek közötti szabad béralku, amely a szerződési szabadság elvén alapszik. A bírói gyakorlat alapján védett tulajdonság, illetve hátrány megjelölése, valószínűsítése nélkül az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének sérelme nem állapítható meg. Ha tehát a különbségtétel nem valamely lényeges személyiségjegyen alapul (pl. a munkavállalók neme, életkora, bőrszíne, vallása stb.), akkor nem merül fel diszkrimináció. Ettől még persze az eltérő díjazási szabályok okozhatnak feszültségeket a munkavállalók között, amelyen a munkáltató munkaügyi működésének úrrá kell lennie.
