Béremelés: a vasasosok garanciát várnak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Vasas Szakszervezeti Szövetség azt tanácsolja a Magyar Szakszervezeti Szövetség tárgyalódelegációjának, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) kérjen írásos garanciát a munkáltatóktól, amely szerint a járulékcsökkentés megvalósulása esetén az így megtakarított összeget béremelésekre fordítják majd.


A munkáltatói oldal múlt pénteken a VKF-en azt javasolta, hogy a társasági nyereségadó 9 százalékra csökkentését – amit a kormány kezdeményezett – járulékcsökkentésre konvertálják át. A munkaadók 6 százalékpontos járulékcsökkentést javasolnak 2017-re a 15 és 25 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelés elfogadása fejében.

 

Balogh Béla, a vasasszakszervezet elnöke az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében üdvözölte a kormány minimálbér-, illetve garantált bérminimum-emelésre tett javaslatát, emlékeztetve arra, hogy a vasasok mindig is szorgalmazták, hogy a minimálbér legalább a létminimumot érje el.

Balogh Béla hozzátette: megfontolandónak és támogatandónak tartják a kormány társasági adócsökkentési javaslatára tett munkáltatói felvetést, amely szerint a csökkentés ne 4, hanem 6 százalékos legyen, meggyőződésük szerint ugyanis ez nagy segítséget jelentene, elsősorban a kis- és középvállalkozói szektornak.

A kormány és a szociális partnerek kedden folytatják az egyeztetést a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Munkajogi kisokos a túlóra szabályairól

Alighanem mindenki számára ismerősen cseng az a kifejezés, hogy túlóra. Ez nem meglepő, hiszen a legtöbb munkahelyen előfordul, hogy tovább bent kell maradni, vagy végül akkor is be kell menni dolgozni, amikor eredetileg pihenőidő telt volna. Gyakorisága ellenére a túlmunka, vagyis a rendkívüli munkavégzés elrendelésének, díjazásának szabályaival sokszor mégis kevésbé vannak tisztában – nemcsak a munkáltatók, sokszor maguk a munkavállalók is. Az alábbiakban ezért összeszedjük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.