Bérpótlék jön a gyermekvédelemben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bérpótlékot kapnak a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatban dolgozók. A kormány elkezdi a szociális életpályamodell kidolgozását is, amelynek része a béremelés – jelentette be az emberi erőforrások minisztere Sopronban.


Balog Zoltán elmondta, az ágazati bérpótlék összege személyenként 5-11 százalékos béremelést jelent, ami havi 6-17 ezer forinttal emeli meg a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti területen dolgozók fizetését. A kormány 9,2 milliárd forintot különített el az ágazati béremelésre.

Balog Zoltán közölte: a szociális szférát érintő életpályamodellt kell kidolgozniuk, annak első lépése a béremelés. Ez összesen mintegy 73 ezer szakdolgozót és körülbelül 20 ezer technikai munkatársat jelent. A magasabb összeget először jövő márciusban kapják majd meg, de visszamenőleg, tehát az már a januári bérükre is vonatkozik. Az életpályarendszer teljes kialakításához munkacsoportot hoznak létre, amelynek elnöke Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára.

Soltész Miklós a mostani döntés hátterének lépései között említette, hogy megállították a normatívák csökkenését, elhatárolták az alap- és a szakellátásokat, de erősítik 2014-től a hozzátartozók otthoni ápolását is, és bevezetik például a kiemelt ápolási díjat, amelynek összege csaknem 50 ezer forint. Az államtitkár egyúttal megjegyezte, a kormányzati átalakítások bevezetésével erősödött ez az ágazat.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Munkajogi kisokos a túlóra szabályairól

Alighanem mindenki számára ismerősen cseng az a kifejezés, hogy túlóra. Ez nem meglepő, hiszen a legtöbb munkahelyen előfordul, hogy tovább bent kell maradni, vagy végül akkor is be kell menni dolgozni, amikor eredetileg pihenőidő telt volna. Gyakorisága ellenére a túlmunka, vagyis a rendkívüli munkavégzés elrendelésének, díjazásának szabályaival sokszor mégis kevésbé vannak tisztában – nemcsak a munkáltatók, sokszor maguk a munkavállalók is. Az alábbiakban ezért összeszedjük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.