Bértárgyalás: a munkavállalók továbbra is 10 százalékos emelésért küzdenek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Távol álltak a megállapodástól, hiszen a munkaadók a jelenlegi bizonytalan helyzetben nem látnak reális esélyt arra, hogy január 1-től bért emeljenek.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát követően Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke elmondta: fontos és nehéz lesz a mostani bértárgyalás sorozat, ezt bizonyítja, hogy az ülésen jelen volt Palkovics László, az innovációs és technológiai miniszter is, aki egyúttal jelezte, hogy a többi egyeztetésen is részt fog venni.

A munkaadók halasztást kérnek

A munkaadói álláspontról közölte, a vállalatokkal és a tagszervezetekkel konzultálva úgy vélik, hogy a jelenlegi bizonytalan helyzetben nem célszerű a minimálbért és a garantált bérminimumot január 1-től emelni. Inkább azt javasolják, hogy a tárgyalásokat halasszák későbbi időpontra, amikor már többet látnak a 2021-es folyamatokból, ugyanis jelen pillanatban nem látnak reális lehetőséget a minimálbér emelésére január 1-től.

Felidézte, hogy a 2020-ra kötött bérmegállapodás – amelynek értelmében 8 százalékos minimálbér és garantált bérminimum emelés valósult meg – azon alapult, hogy az infláció, a termelékenység és a munkáltatóijárulék-csökkentés alapozza meg a béremelést forrás oldalról. Ehhez képest az idei gazdasági adatok azt mutatják, hogy ennek a 8 százalékos béremelésnek nem volt forrása, mert bár 2 százalékponttal csökkent a szociális hozzájárulási adó és 3 százalékos az infláció, a termelékenységi mutató viszont 5 százalékponttal esett.

Mindez azt jelenti, hogy a munkaadók nulla forrásból valósítottak meg 8 százalékos béremelést – mondta az MGYOSZ alelnöke, aki szerint ezért javasolták, hogy a jövőre vonatkozó bérekről, ha van rá lehetőség, akkor ne most, hanem a 2021-es gazdasági folyamatok megismerését követően döntsenek.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke a munkavállalói oldal képviselőjeként az MTI-nek elmondta, hogy az elmúlt években mért átlagkereset-növekedést és az infláció mértékét figyelembe véve 10 százalék körüli béremelésre tettek javaslatot.

Ugyanakkor közölte, a munkaadói oldal számára jelezték, a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt készek a kompromisszumra.

Hol állnak a bérek a régióban?

A tárgyaláson szakszervezeti oldalról felmerült, hogy Magyarország a béreket tekintve lemaradásban van a szomszédos – Visegrádi 4-ek, Románia – országokhoz képest, így a béremelésnél majd törekedni kell ennek a különbségnek a csökkentésére.

Rolek Ferenc erre reagálva elmondta, Magyarország nincs lemaradva a szomszédos államokhoz képest. Úgy vélte, vásárlóerő paritáson nézve és a GDP-vel arányosan, az Eurostat számok azt mutatják, hogy nagyjából átlagos szinten van az ország a régióban. A helyzet tisztázása érdekében arra kérte Palkovics László minisztert, hogy a nemzetközi összehasonlító statisztika alapján a kormányzati oldal mérje fel, hogy Magyarország pontosan hol áll.

A bértárgyalások két hét múlva folytatódnak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.

2024. május 8.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után – jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.