Csaknem 22 ezer fiatal dolgozik a Nyári diákmunka program támogatásával


A Nyári diákmunka program bértámogatással ösztönzi a nappali tagozaton tanuló 16-25 évesek elhelyezkedését a vakáció idejére. A fiatalok július elseje óta állhatnak munkába önkormányzatoknál, a mezőgazdaságban vagy a turizmus-vendéglátásban.

Már közel 22 ezer fiatal dolgozik a Nyári diákmunka program támogatásával – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) Facebook-oldalán.

A kereken ötezer megkötött szerződés alapján 21 753 középiskolás vagy egyetemista jut munkatapasztalathoz és szünidei pénzkeresethez – írták.

Kifejtették: a Nyári diákmunka program bértámogatással ösztönzi a nappali tagozaton tanuló 16-25 évesek elhelyezkedését a vakáció idejére. A fiatalok július elseje óta állhatnak munkába önkormányzatoknál, a mezőgazdaságban vagy a turizmus-vendéglátásban.

Hozzátették, a foglalkoztatók a szabadságolások miatt kieső átmeneti vagy az érintett szektorokra jellemző általánosabb munkaerőhiányt pótolhatják a fiatalok alkalmazásával. „Az idegenforgalmi főszezonban és a tömeges mezőgazdasági munkák idején a vállalkozásoknál bőven elkelnek a szorgos kezek” – fogalmaztak.

A tizedik évében járó Nyári diákmunka programmal mintegy 27 milliárd forint összértékben 264 ezer fiatalt támogatott már a kormány. A kezdeményezés idén is rendkívül népszerű, ezért a Technológiai és Ipari Minisztérium másfélszeresére, közel 3 milliárd forintra emelte meg az eredeti keretet – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. május 30.

Az MI terjedésével állások tömegei alakulnak át

A mesterséges intelligencia már most is fontos szerepet játszik az élet szinte minden területén, térhódítása várhatóan még nagyobb méreteket ölt majd az elkövetkezendő években. Ez a dinamikus fejlődés megállíthatatlan, tudatosan azonban előnyt kovácsolhatunk a technológiából. A rugalmasság és a gyors válaszreakció jelenthet megoldást mindazok számára, akiknek munkáját kiváltja majd az MI.

2023. május 30.

Európai Unió Bíróságának ítélete: napi pihenőidő és heti pihenőidő

Az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) egy magyar vonatkozású ügyben lefolytatott előzetes döntéshozatali eljárás során a napi és a heti pihenőidőre való jogosultság tekintetében elvi jelentőségi megállapítást tett, amely minden bizonnyal változásokat fog hozni a hazai munkajogi jogalkotásban és jogalkalmazásban is.

2023. május 25.

Átlagosan 18 százalékkal magasabb órabérre számíthatnak a diákmunkások

Május utolsó hetére az érintett cégek többsége már meghirdette, mely pozíciókra keres diákmunkásokat az idei nyári szezonban. Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók mezőgazdasági idénymunkára átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, míg gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint közötti órabérre számíthatnak a jelentkezők. Kétezer forintot elérő órabérre főként azok a diákok számíthatnak, akiket üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen alkalmaznak.