Döntött a kormány a lakhatási támogatásról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Azok kaphatnak lakhatási támogatást, akiket a munkaügyi kirendeltségek legalább három hónapja álláskeresőként tartanak nyilván, azonban a pályakezdőknél és a csoportos létszámleépítésben érintetteknél ezt a feltételt nem vizsgálják – jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.


A lakhatási támogatás maximum 18 hónapra adható, ha a lakóhely és a munkavégzés helye legalább 100 kilométerre van egymástól, illetve akkor is, ha a távolság ennél kevesebb, de a tömegközlekedéssel történő utazás ideje naponta a 6 órát meghaladja.

A lakhatási támogatás 18 hónapig adható, összege fix, amely hat havonta változik: az első hat hónapra 100 ezer, a másodikra 60 ezer, a harmadikra 40 ezer forint támogatás adható, amelyből a bérleti díj és a rezsiköltség finanszírozható, számlával igazolva – ismertette az államtitkár.

Ha a család együtt költözik, és többen is jogosultak a támogatásra, akkor magasabb az összeg. Amennyiben a családból ketten jogosultaklakhatásitámogatásra, akkor az összeg 150, 90 és 60 ezer forint. Ha három vagy több jogosult is van egy családon belül, akkor 200, 120 és 80 ezer forintra emelkedik az egyes periódusokra adható támogatás összege – tette hozzá az államtitkár. A döntést minden esetben a lakóhely szerint illetékes munkaügyi kirendeltség hozza meg mérlegelés után.

Többet szeretne tudni az új Munka Törvénykönyvéről?

Az összes Rodin-konferenciát itt találja.

Munkajogi e-kommentár – Online kommentár az új Munka Törvénykönyvéhez

A CompLex Kiadó munkajogi kiadványai:

Támogatás akkor is kérhető, ha nem a munkavégzés szerinti településen, hanem annak vonzáskörzetében sikerül csak albérletet találni.A lakhatási támogatáshoz legalább hat hónapra szóló, heti 20 órát elérő munkaviszonyt, vagy közalkalmazotti jogviszonyt kell igazolnia a kérelmezőnek. A támogatás megállapítását a munkába lépés előtt kell kérni.

További feltétel, hogy az igénylő bruttó havi jövedelme nem haladhatja meg a minimálbér háromszorosát. Ha lejár a 18 hónap, akkor a támogatást 36 hónapelteltével lehet csak ismét igényelni. Azonban ha a támogatásban részesülő elveszíti az állását, de 30 napon belül új állást talál, akkor folyamatosan kapja tovább a már megítélt juttatást.

Czomba Sándor a kormány döntését a Magyarországon rendkívül alacsony munkaerő-mobilitással indokolta. Ha pedig a megkeresett jövedelem döntő részét lakhatásra kell felhasználni, akkor ez a mutató nem is fog javulni – tette hozzá. A kormányrendelet október elsején lép hatályba.

Októbertől megújul a Lex HR!

Bővebb tartalommal, 48 színes oldallal, változatlanul magas szakmai színvonalon!

Lapozzon bele >>>


Kapcsolódó cikkek

2024. június 20.

Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása: értéket teremt

Évente közel 200 milliárd forintot fizetnek be a hazai vállalkozások rehabilitációs hozzájárulásként az államkasszába, mivel a foglalkoztatottak között a megváltozott munkaképességű alkalmazottak aránya nem éri el az öt százalékot. Becslések szerint ez a csoport akár 100 ezres tartalékot is jelenthet a magyar munkaerőpiacnak. Az ezen munkavállalók munkába állításához szükséges jól átgondolt stratégia kidolgozásához és megvalósításához a legtöbb vállalat jelenleg nem tud megfelelő szakembert allokálni, ezért érdemes külsős szakértő vagy HR szolgáltató támogatását bevonni.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.