Döntöttek a vasárnapi bérpótlékról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Azoknak a kereskedelmi dolgozóknak járna százszázalékos vasárnapi bérpótlék, akik csak az év néhány vasárnapján nyitva tartó üzletekben dolgoznak, a minden vasárnap kinyitó boltok alkalmazottai ötvenszázalékos vasárnapi pótlékra lehetnek jogosultak – az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága egy ezt javasoló módosítást fogadott el csütörtökön.


Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a testület előtt elmondta: a munka törvénykönyvét érintő változtatás egyértelműsíti, hogy a vasárnapi bérpótlék december 24-ére és 31-ére is jár, ha azok vasárnapra esnek. Közölte azt is: a változtatás a kereskedelmet érinti, más, olyan szektorban, ahol eddig nem volt vasárnapi pótlék, ezután sem lesz.

A szocialista felszólalók túl szűknek érezték a jogosultak körét, Lukács Zoltán (MSZP) azt kérdezte: ha a sarki kisboltban van vasárnapi bérpótlék, akkor az ipari parkban miért nincs?

Czomba Sándor erre úgy felelt: mintegy egymillió ember dolgozik vasárnaponként, közülük 700 ezer nem jogosult a pótlékra. Ha azonban a törvény mindenkinek százszázalékos pluszjuttatást biztosítana, az a versenyszférának 90 milliárd forintos, a költségvetésnek 32 milliárdos terhet jelentene.  

Kluwer International
Nemzetközi jogi e-könyvek

 

Egy kattintásra Öntől!

 

A testület pontosította a gazdasági bizottság egyik módosító javaslatát is, amely tiltaná a benzinkutakon azon boltok vasárnapi nyitva tartását, amelyek nem árulnak üzemanyagot. A szocialisták által ellenzett, ám a Jobbik által támogatott, szerintük a „kiskapukat bezáró” javaslat a töltőállomás területén működő üzletekre vonatkozna, szemben a benzinkúton belül működőkkel.

A jogszabály a benzinkutak saját üzleteinek működését engedélyezné – ahogy Révész Máriusz (Fidesz) elmondta -, ennek oka, hogy ez a tevékenység az üzemanyag-értékesítés mellett nem igényel plusz munkaerőt. A szocialista Lukács Zoltán ugyanakkor értékelte, éppen ez nyit kiskaput a benzinkutaknak.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Gyorsan javítana a magyar bérszínvonalon a kormány

A jövő évtől 3-6 százalék között alakulhat a GDP növekedési üteme, ehhez társul a gazdasági növekedésen alapuló gyors bérkonvergencia, ami a kormány egyik új gazdaságpolitikai célkitűzése – mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken az Év Felelős Foglalkoztatója díjátadón Budapesten.

2024. október 8.

MASZSZ: csak úgy jön ki a matek, ha 2027-re 500 forint lesz az euró

Ez a matek nem jön ki, legfeljebb csak akkor, ha 2027-re 500 forint lesz az euró – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség a miniszterelnök elképzelésére, miszerint 2-3 éven belül ezer euróra nő a hazai minimálbér és 1 millió forintra az átlagbér. Így viszont már egyáltalán nem olyan biztató ez a vízió. Amennyiben a terv mégis megvalósul, a MASZSZ elvárja, hogy ennek nyertesei a kis- és középkeresetűek legyenek. A szövetség ehhez minden szakmai segítséget megadna – olvasható az Adó Online közleményben.