Drasztikus egészségügyi béremelés Romániában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

25 százalékkal emelik az egészségügyben dolgozók bérét és legálissá válik a hálapénz.


Októbertől 25 százalékkal emelik Romániában az állami egészségügyi rendszerben dolgozó csaknem 200 ezer alkalmazott bérét – jelentette be kedden Victor Ponta miniszterelnök.

A béremelés éves szinten 1,7 milliárd lejes (119 milliárd forintos) költségvetési többletterhet jelent: az idei három hónapos többletkiadásra Ponta szerint megvan a fedezet, miután az elektronikus egészségügyi kártya bevezetése jelentős megtakarításokat eredményezett.

A miniszterelnök szerint a mostani béremelésről jövő héten sürgősségi rendelettel dönt a kormány, ugyanakkor a kabinet egy törvénytervezetet készül a parlament elé terjeszteni, amelynek alapján 2016-ban és 2017-ben is újabb 25-25 százalékkal növelik az egészségügyi alkalmazottak bérét.

Ponta a hálapénz legalizálására is ígéretet tett. Az utóbbi napokban ugyanis valóságos lázadás tört ki a romániai orvosok között a közösségi fórumokon az alacsony bérek miatt azt követően, hogy a legfelső bíróság egy augusztusban közzétett jogértelmező határozatában megerősítette: az állami kórházak alkalmazottai nem fogadhatnak el hálapénzt, mert büntetőjogilag közalkalmazottaknak számítanak, és így esetükben a paraszolvencia korrupciónak minősül.

Változik az adózás

Az új, 2016-os adócsomag több helyen átírja az idei adójogszabályokat is; az Adó szaklap legfrissebb számából a szabályozás valamennyi részletét megismerheti és megértheti.

Az Adó szaklap 2015/11. számát itt rendelheti meg.

„Huszonöt éve minden kormány azzal seperte félre az egészségügyi alkalmazottak bérkövetelését, hogy a az orvosok úgyis megkapják a „borítékot” a betegektől. A hálapénz mind az orvos, mind a páciens számára megalázó módja egy egészségügyi szolgáltatás ellentételezésének: ez elfogadhatatlan” – fogalmazott Letitia Coriu, az az orvosnő, akinek a bejegyzése nyomán több mint 20 ezer orvos csatlakozott a méltányos egészségügyi bérezést követelő, általános munkabeszüntetéssel fenyegető Facebook-csoporthoz.

Victor Ponta kormányfő keddi sajtótájékoztatóján azt ígérte: a kormánytöbbség olyan törvénymódosítást kezdeményez, amelynek alapján bizonyos feltételek mellett az állami szférában dolgozó egészségügyi alkalmazottak büntetlenül elfogadhatják a hálás betegek által felajánlott ajándékot. Elmondása szerint a hálapénz elfogadását nem fogják büntetni, ha nem ettől teszik függővé az egészségügyi szolgáltatást, ha az ajándékot utólag adják át, és ha azt az illetető egészségügyi alkalmazott feltünteti azt adóbevallásában.

A miniszterelnök arra nem tért ki, milyen forrásokból fedezik a jövő évtől kezdődően a (januártól újabb 25 százalékkal emelkedő) közegészségügyi bérekkel kapcsolatos többletkiadásokat. Korábban Victor Ponta azt ígérte, hogy év végéig elfogadják a közalkalmazotti bérekről szóló új kerettörvényt, amely általános béremelést eredményezne a közszféra valamennyi (több mint egymillió) alkalmazottja számára.

Kedden Mugur Isarescu, a román jegybank kormányzója ismételten önmérsékletre intette a jövő évi választások előtt „megfontolatlanul osztogató” politikusokat. Isarescu szerint Romániának nem lesz miből finanszíroznia a drámaian megnövekedő költségvetési kiadásokat, olyan körülmények között, amikor a bevéli oldalon jelentős kiesést fog okozni a szintén januártól bevezetendő ötpontos áfa-csökkentés.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Eljárás a munkaviszony megszüntetése esetén

Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.

2024. május 30.

85 százalékra emelné a kormány a foglalkoztatási rátát

A kormány a mostani 80 százalék körüli szintről 85 százalékra kívánja növelni a foglalkoztatási rátát 2030-ra, a cél elérése érdekében az inaktívak számát kell csökkenteni – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági minis

2024. május 29.

Értesítést küld a NAV-Mobil a jogviszonyváltozásokról

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.