EB-döntés a sofőrök pihenőidejéről


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A közúti közlekedés ágazatában a járművezetők a nekik járó csökkentett heti pihenőidőt bizonyos feltételek mellett igen, de a rendszeres heti pihenőidőt nem tölthetik járművükben – közölte az Európai Unió Bírósága szerdán ismertetett ítéletében.


A luxembourgi székhelyű uniós bíróság egy belgiumi törvényszék kérésére értelmezte a sofőrök pihenőidejére vonatkozó szabályozás szövegét.

A rendelet alapvető célja a közúti közlekedési ágazat személyzete munkafeltételeinek, illetve az általános közúti biztonság javítása – húzták alá. A jogalkotó ily módon arra törekedett, hogy a járművezetőknek lehetőségük legyen arra, hogy szokásos heti pihenőidejüket olyan helyen töltsék, amely alkalmas és megfelelő szálláskörülményeket biztosít, márpedig egy kamion vezetőfülkéje nem tűnik olyan pihenőhelynek, amely alkalmas lenne a napi pihenőidőnél és a csökkentett heti pihenőidőnél hosszabb pihenőidők eltöltésére – vélekedett a bíróság.

Ha ugyanis a rendszeres heti pihenőidők a járműben tölthetők lennének, abból az következne, hogy a járművezető összes pihenőidejét a vezetőfülkében tölthetné, ami nyilvánvalóan ellentétes lenne a rendelet által követett, a járművezetők munkakörülményeinek javítására irányuló célkitűzéssel.

A bíróság azt a következtetést vonta le, hogy a közúti közlekedés területén a szociális szabályozást harmonizáló uniós rendelet egyértelműen tiltja, hogy a járművezetők szokásos heti pihenőidejüket a járműben töltsék, megsértését a tagállamok kötelesek szankcionálni. Hozzátették, a tagállamok feladata annak meghatározása, hogy mely szankciók alkalmasak a rendelet hatályának és hatékony érvényesülésének biztosítására.

A pünkösdi hosszú hétvége alatt a belga hatóságok 120 kamiont ellenőriztek és összesen mintegy 113 ezer euró bírságot szabtak ki azokra a sofőrökre, akik a pihenésre vonatkozó szabályt megszegve a kamionjukban éjszakáztak. A sofőrök a megszakítás nélküli pihenőidőre vonatkozó rendelet mellett megszegték azt a szabályt is, hogy ez idő alatt nem tölthetik az éjszakát a kamionjukban.

 

Magyarországon a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) egy Németországban hatályba lépett intézkedés ellen tiltakozik, amely szerint május 25-től bírsággal sújtják a gépjárművezetőt és az őt alkalmazó céget, ha a heti 45 órás pihenőidőt nem kereskedelmi szálláshelyen tölti.

Az egyesület szerint magyar vállalkozások százait, munkahelyek ezreit szüntetheti meg ez a protekcionista rendelkezés, amelyet Belgium és Franciaország után Németországban is bevezettek. A szabályt azért is kifogásolják, mert a gépjárművezetők nem hagyhatják el a járművet a pihenőidőre sem, vigyázniuk kell a szállított milliós értékekre. Álláspontjuk szerint a kamionok kabinja ma több komfortot biztosít a sofőrnek, mint egy átlagos szálloda.

Az MKFE májusi közleményében azt írta: a végrehajthatatlan intézkedés egyetlen célja a magyar vállalkozók kiszorítása a piacról, mivel az előírás betarthatatlan, és annak bevezetése ellentmond az Európai Unió az áruk és szolgáltatások szabad áramlásával kapcsolatos alapértékeinek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.

2024. szeptember 27.

Előkerült egy OECD jelentés a tervezett nyugdíj-változtatásról

Meglepte a nyugdíjas szervezeteket az OECD számára szinte titokban, de mindenképpen társadalmi egyeztetés nélkül összeállított nyugdíjreform tervezet, amiből kiderül egyebek között, hogy a kormány jelentősen szigorítaná, sőt akár meg is szüntetné a „nők 40” rendszerét. A napokban napvilágot látott írásban a nyugdíjkorhatár megemelése is reális célként szerepel. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) érdemi szakmai párbeszédet követel.

2024. szeptember 27.

KSH: egyszerre nőtt a foglalkoztatottak és munkanélküliek száma

2024 augusztusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 39 ezerrel, 4 millió 748 ezerre nőtt. A munkanélküliek száma 210 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék volt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).