Egyre több élelmiszert vásárolnak SZÉP kártyával


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Áprilisban tovább növekedett az élelmiszerboltokban a K&H SZÉP kártya használat: a költések közel harmadát itt használták fel.

Február elseje óta van lehetőség arra, hogy a SZÉP kártyabirtokosok élelmiszervásárlásra is felhasználják juttatásaikat. Az eddigi tapasztalatok alapján a kormány által bevezetett módosítás egyre népszerűbb: áprilisban 63%-kal, a teljes február-március-áprilisi időszakban pedig 77%-kal költöttek többet K&H SZÉP kártyával, mint az előző év azonos időszakában. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt három hónapban a K&H SZÉP kártyás költések összege a 7,5 milliárd forintot is meghaladta. Ezen belül pedig hónapról hónapra egyre nagyobb – februárban 24, márciusban 28, áprilisban pedig már 29 százalék – volt az élelmiszerre fordított költések aránya. A növekvő trend akár tovább is folytatódhat, hiszen július 1-jéig meghosszabbították a juttatás ilyen célú felhasználását – derül ki a K&H közleményéből.

A lehetőség továbbra is adott, ugyanis július 1-jéig meghosszabbították a rendelkezést, miszerint élelmiszerüzletekben is felhasználható a juttatás. A boltok is nyitottak az új fizetési eszközre, csak az elmúlt négy hónapban közel 5000 új kereskedővel bővült a K&H SZÉP kártya elfogadóhelyek száma.

Nemcsak az élelmiszervásárlás miatt népszerű azonban a K&H SZÉP kártya. Az élelmiszervásárlást nem számítva, áprilisban 16%-kal, az elmúlt három hónapot tekintve pedig 29%-kal növekedtek a költések. A használatot tovább erősítheti, hogy a cégek a növekvő bérek mellett, várhatóan egyre inkább élni fognak ezen béren kívüli juttatással is a dolgozók megtartása, ösztönzése érdekében.

(Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 8.

Jogviszonytól is függ, hogyan alakul a nyáron munkát vállaló diák nettó jövedelme

A jövő héten beköszönt a nyári szünidő, ami a diákmunka kezdetét is jelenti a tanulók tízezrei számára. A részben anyagi megfontolásból, részben szakmai gyakorlat szerzése céljából végzett munkából származó jövedelem után a diákok többsége nem fizet SZJA-t a 25 év alatti fiatalok kedvezményének köszönhetően. Ugyanakkor nem árt figyelni, hogy milyen jogviszonyban történik a foglalkoztatás, mert az eltérő formákhoz tartozó különféle adózási kötelezettségek jelentős hatással vannak a nettó jövedelem alakulására. A főbb lehetőségeket járja körül a Moore Hungary alábbi elemzése.

2023. június 8.

Ezzel pazarolják el a dolgozók a legtöbb időt a munkahelyen

Ahogy egyre többünk munkája kapcsolódik szorosan az internethez, egyre több az olyan időrabló tevékenység is, amely kihat a munkahelyi produktivitásunkra. A covid-járvány óta jelentősen megnövekedett a home office keretében dolgozók aránya, ezért sokaknak különösen nehéz a gördülékeny napi munkarend fenntartása. Nem is gondolnánk, hogy a nagy rizikófaktor ellenére a szokványos időnyelő kattintgatások mellett az irodai társkeresőzés is egyre gyakoribb jelenség.

2023. június 6.

Így ne legyünk vezetők: a nyolc leggyakoribb menedzsment-hiba

Azt mondják, a menedzsment olyan, mint a gyereknevelés: mindenképp elrontjuk, a kérdés, hogy mennyire és hogyan. Ám aki belátja, hogy nem hibátlan és képes az önreflexióra, az valódi változást érhet el a csapata és önmaga számára. Barbara Stöttinger, a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem vezetőképző akadémiájának (WU Executive Academy) dékánja összegyűjtött nyolc tipikus hibás vezetői stílust, és az alternatívákat is.