EKSZ: Jövő évi béremelésről szó sem esett még a BKV-nál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Úgy tűnik, teljesen megfeledkeztek az illetékesek a közösségi közlekedésben dolgozók béremeléséről – állítja közleményben az ország több nagyvárosi szolgáltatójánál is jelen lévő Egységes Közlekedési Szakszervezet.

Az EKSZ elnöke nem is emlékszik olyan évre, amelyet úgy zártak volna, mint a mostanit, vagyis, érdemi bértárgyalások nélkül. Naszályi Gábor elképesztően rossz tapasztalatként a BKV-t emeli ki.

Vége az évnek, s a BKV dolgozóknak fogalmuk sincs, kapnak-e egyáltalán valamennyi emelést, ezért egyre nagyobb a zúgolódás – idézi az elnököt a szervezet közleménye. A járművezetők ebben az egyre erősödő bizonytalanságban dolgozták át tisztességgel éjjel, nappal még a karácsonyt is, s vélhetően még jó ideig úgy járnak szolgálatba, hogy nem tudják, béremeléssel is elismeri-e a munkáltató a szolgálatukat. A vezérigazgató szinte bujkál a dolgozók elől – állítja a közlemény szerint Naszályi.  Hasonló a helyzet más olyan nagyvárosban is, ahol az önkormányzat élén változás volt – mondta Naszályi.

Naszályi Gábor felhívja az illetékesek figyelmét: kockázatos éppen azokkal a dolgozókkal így bánni, akik naponta utasok ezreinek a biztonságáért, sőt életéért felelnek. De az sem biztató, hogy a bértárgyalások elmaradása miatt csalódott legtapasztaltabb járművezetőktől is egyre többször hallani: ha nem lesz emelés, odébbállnak.


Kapcsolódó cikkek

2019. december 4.

Német-Magyar iparkamara: béremelésre készülnek a cégek

A Magyarországon működő vállalatok számítanak a gazdaság növekedési ütemének mérséklődésére, de továbbra is jelentős mértékű béremelésre készülnek – derül ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK, Deutsch-Ungarische Industrie- und Handelskammer) és a kölni székhelyű Kienbaum tanácsadó cég által kiadott tájékoztatóból, amit szerdán Budapesten mutattak be.
2019. május 7.

16 százalékkal nőtt a fizikai dolgozók órabére az első negyedévben

Idén az első negyedévben 1115 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami 16 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest – derül ki a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közel 7 ezer dolgozó béradatait feldolgozó elemzéséből.