Élen áll Európában a magyar foglalkoztatási növekedés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Eurostat legfrissebb adatai szerint Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a foglalkoztatás 2021 első negyedévére – mondta Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A hazai munkahelyeken foglalkoztatottak száma a tavalyi utolsó negyedévhez képest 1,1 százalékkal nőtt, ezzel az unió éllovasai vagyunk. Az Eurostat napokban közzétett adatai szerint az idei első negyedévben 0,2 százalékkal csökkent a foglalkoztatás az Európai Unióban. Az összesített mérséklődéshez képest Magyarország sokkal jobban teljesített, egyedül hazánkban bővült egy százalék feletti mértékben a munkavállalók száma.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a gazdaságvédelmi intézkedések idén és tavaly több mint 1,6 millió magyar emberen segítettek. Csak a bértámogatási programokkal közel félmillió munkahelyet védett meg vagy hozott létre a kormány a koronavírus-járvány kitörése óta.

Bodó Sándor szerint a harmadik hullám végével a gazdaság újraindítására helyeződik át a hangsúly. A kormány ehhez igazítja lépéseit: kibővítette a Vállalkozások munkaerő támogatása programot, júniustól így már minden, legalább egy hónapja regisztrált álláskereső foglalkoztatása után fél éven át akár 600 ezer forint támogatást kaphatnak a cégek.

A garantált bérminimummal megegyező összeget, egyszeri 219 ezer forintot kérvényezhetnek a járási hivataloknál a veszélyhelyzeti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenységet folytató önfoglalkoztatók.

Magyarországon ismét tartósan 4,5 milliónál többen dolgoznak, a tavaly nyári mélyponthoz képest százezerrel csökkent az álláskeresők száma. A kormány a továbbiakban is minden segítséget megad ahhoz, hogy a magyar emberek munkából élhessenek meg – hangsúlyozta Bodó Sándor.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 29.

Értesítést küld a NAV-Mobil a jogviszonyváltozásokról

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.

2024. május 28.

Távmunka és költségtérítése szabályai 2024-ben

A munkáltató alapvető kötelezettsége, hogy a munkavállalók részére a munkaviszony teljesítésével összefüggésben felmerült költségeket megtérítsék. Ez az állítás a távmunkában dolgozók esetében is igaz, a hatályos jogszabályi környezet pedig adómentes juttatási lehetőséget is biztosít az ilyen munkavállalók számára.

2024. május 27.

Felforgatja a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) által érintett ágazatokban ugrásszerűen nőtt a termelékenység, az MI-t használó állások egyre nagyobb számban jelennek meg és akár 25%-os bérprémiumot kínálnak – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer felméréséből, mely 15 ország több mint félmilliárd álláshirdetését elemezte.