Emelnék a vasárnapi pótlékot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Fidesznek van konkrét javaslata, az Mt. módosítását kezdeményezik hamarosan.


A munka törvénykönyvének módosítását kezdeményezi a Fidesz, hogy vasárnapi munkavégzés esetén százszázalékos bérpótlék járjon a munkavállalóknak, és hogy egy hónapban legfeljebb csak két vasárnap lehessen őket dolgoztatni – közölte Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője szerdán újságírókkal.

A politikus megerősítette, céljuk, hogy vasárnap senkit se lehessen dolgoztatni Magyarországon. Ennek megvalósítását a kereskedelemben lehet elkezdeni, azonban „ezt szeretnénk elérni mindenhol”, ami 10-15 évbe is telhet, de az első lépést meg kell tenni – mondta.

A munka törvénykönyvének módosítását azonban már most kezdeményezik, hogy rögzítsék a jogszabályban: vasárnapi munkavégzés esetén százszázalékos bérpótlék jár a dolgozónak, akit egy hónapban csak kétszer lehet vasárnap lehet dolgoztatni – közölte.

Az eredetileg a KDNP által javasolt vasárnapi zárva tartásról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban Rogán Antal kifejtette: az általa vezetett gazdasági bizottság támogatta azt a fideszes módosító indítványt, amely szerint az üzletek a hét utolsó napján csak az adventi időszakban és az év egy szabadon választott vasárnapján lehetnek majd nyitva.

A többi vasárnap csak a 200 négyzetméter alapterületnél kisebb családi üzletek lehetnek majd nyitva, feltéve, ha nem dolgoztatnak munkavállalót – közölte a politikus, hozzátéve, hogy a trafikok közül is csak a családi alapon működők tarthatnak nyitva vasárnaponként.

Az előterjesztés címe is változik egyébként: az üzletek nyitva tartása helyett a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmára utal majd a jogszabály címe.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. február 23.

A versenyszférában dolgozók kétharmada munkahelyet váltana

A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 50 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésével, 63 százalékuk pedig azt tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, 2024-ben munkahelyet vált – közölte a Trenkwalder február első felében végzett kutatásának eredményét.

2024. február 23.

Példátlan béremelés jön Horvátországban

Horvátország történetének legnagyobb bérreformjáról döntött a kormány – jelentette be a miniszterelnök. A cél az volt, hogy a közszférában dolgozók egyenlő munkáért egyenlő javadalmazást kapjanak, és a legalacsonyabb bérek nőjenek a legnagyobb mértékben, ugyanakkor mindenhol legyenek emelések.

2024. február 23.

4,5 százalékos a munkanélküliség

2024 januárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest lényegében nem változott, 4 millió 699 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 222 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,5 százalék volt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).