Felmondás sms-ben?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új Munka Törvénykönyve egyik legmodernebb vonása, hogy bizonyos esetekben írásbelinek tekinti az elektronikus dokumentumban tett nyilatkozatot is. Egyelőre azonban úgy tűnik, ez a rendelkezés inkább megnehezíti, semmit megkönnyíti a munkáltatók és munkavállalók életét.


A szóban forgó szabály szerint írásbelinek kell tekinteni az elektronikus dokumentumban tett jognyilatkozatot is, ha az megfelel az alábbi három feltételnek: (1) alkalmas a jognyilatkozatban foglalt információ változatlan visszaidézésére, (2) a nyilatkozattevő személyének és (3) a nyilatkozattétel időpontjának azonosítására. A törvény tehát tételesen nem sorolja fel, hogy milyen típusú elektronikus dokumentum minősül írásosnak. Bármilyen elektronikus közlési forma szóba jöhet, amennyiben megfelel a fenti feltételeknek (pl. SMS, e-mail, blog bejegyzés, komment egy közösségi oldalon stb.).

A szabály egyfelől tehát rendkívül rugalmas, hiszen akár egy egyszerű e-mail is elegendő lehet bármely írásbeli formához kötött nyilatkozat megtételéhez, például egy felmondáshoz. Ugyanakkor, jól látható, hogy mindhárom feltétel értelmezése ugyancsak kérdéses. Egy SMS rögzíti a feladó telefonszámát, de mi a helyzet akkor, ha a magára hagyott mobilról nem a tulajdonosa, hanem valaki más, esetleg tréfából küld üzenetet? Naponta több tucat e-mailt fogadunk és küldünk, de pontosan ismerjük az időnként órákig, vagy napokig „az éterben kerengő” levelek esetét is: megállapítható-e tehát, mikor „adtuk fel” a levelet?

Ahhoz sem kell túl sok amerikai filmet nézni, hogy legyen elképzelésünk róla, mennyire manipulálható egy elektronikus levél tartalma. Az értelmezési kérdések azért különösen súlyosak, mert a törvény szerint bármely, tehát a legsúlyosabb következményekkel járó nyilatkozatok is megtehetőek elektronikusan (pl. a felmondás, a munkaszerződés módosítása vagy a fizetési felszólítás is). Ehhez képest figyelmet érdemel, hogy a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény ezeket a legfontosabb nyilatkozatokat továbbra is csak a hagyományos írásos formában tekinti érvényesnek.

Maga a törvény nem ad eligazítást ahhoz, hogy ezt a három követelményt mennyire szigorúan kell értelmezni. Van ugyan egy külön törvény hatályban az elektronikus aláírásról, ám sem ez, sem a Munka Törvénykönyve nem tartalmaz olyan utalást, hogy a munkaviszonnyal összefüggésben alkalmazott elektronikus dokumentumnak az e külön törvényben foglaltak szerinti aláírással, vagy időbélyegzővel ellátottnak kell lennie. Így a kérdés eldöntése a bírói gyakorlatra vár. Ez persze közel sem egyszerű feladat, hiszen a törvény célja nyilvánvalóan nem az, hogy megszorító értelmezést adjon az elektronikus dokumentum fogalmának, de a túl tág értelmezés igen veszélyes lehet. Mielőtt azonban rémeket látnánk az esetleges visszaélések kapcsán, jusson eszünkbe, hogy a nyilatkozattévő személye, a nyilatkozattétel ideje és a tartalom éppúgy manipulálható egy közönséges papír alapú levél esetén is, és ehhez képest a rendszer mégis működik, jó pár száz éve.

Az elektronikusan tett nyilatkozattal kapcsolatos következő fontos kérdés annak közlésére vonatkozik. A törvény szerint az elektronikus dokumentum akkor tekinthető közöltnek, ha az címzett vagy az átvételre jogosult más személy részére hozzáférhetővé válik. A szabály legfeljebb ránézésre egyszerű: az e-mailben küldött felmondás akkor vajon mikor minősül közöltnek ez alapján? Amikor a levél megérkezik a postafiókba, amikor a felhasználó először belép megnézni a leveleit, vagy amikor a címzett rákattint a levélre, hogy elolvassa azt? A három időpont között napok is eltelhetnek. Mint látható, a „hozzáférhetővé válik” kitétel legalább annyira értelmezés kérdése, mint az, mikor tekintető visszaidézhetőnek a dokumentum tartalma. Összehasonlításként, a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény szerint az elektronikus dokumentum akkor válik hozzáférhetővé, amikor a címzettnek vagy az átvételre jogosult más személynek lehetősége nyílik arra, hogy annak tartalmát a közszolgálatból eredő kötelezettsége teljesítésével összefüggésben megismerje. Érdemes lett volna a Munka Törvénykönyvében is ehhez hasonló magyarázó szabályt alkalmazni.

Az elektronikus dokumentum körüli bizonytalanságok azért veszélyesek, mert a rá vonatkozó szabályok a Munka Törvénykönyve I. részében kaptak helyet. Ezért azoktól munkaszerződésben, vagy kollektív szerződésben egyáltalán nem lehet eltérni. Nem megoldás tehát, ha a felek a saját viszonyaiknak, igényeiknek megfelelően pontosítják a homályos törvényi rendelkezéseket. Mivel ezek eltérést nem engedő szabályok, a munkavállaló akkor is jogosult a fenti feltételekkel e-mailben felmondani, ha egyébként a kollektív szerződés, vagy akár egy munkáltatói szabályzat ezt kizárná. Mindenesetre célszerű, ha a munkáltató nyilvánosan csak azt az elektronikus közlési formát támogatja, amelyben fenntartás nélkül megbízik. Minden más, „gyanús” e-dokumentum kapcsán érdemes egyeztetni a nyilatkozatot tévő féllel, hogy az abban foglaltak a valós szándékát tükrözik-e.

dr. Kártyás Gábor blogbejegyzése az azujmunkatorvenykonyve.hu oldalon olvasható.

Októbertől megújul a Lex HR!

Bővebb tartalommal, 48 színes oldallal, változatlanul magas szakmai színvonalon!

Lapozzon bele >>>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.