Érdekes belegondolni, hogy ha egyszer munkavállalóként munkaviszonyt létesítünk, a munkajog életünk minden percét felcímkézi valamilyen, munkaidő-beosztással kapcsolatos munkajogi kategóriával. Dolgozni a rendes vagy a rendkívüli munkaidőben fogunk. A munkamentes idők azonban sokféle kategóriába tartozhatnak: munkaközi szünet, heti pihenőnap, szabadság, betegszabadság, munkaszüneti nap, stb. Ezek elkülönítése a gyakorlatban igen lényeges, hiszen bár látszólag ilyenkor időlegesen kilépünk a munkavállalói létből, ezen időszakok meghatározásához, díjazásához, megszakíthatóságához különböző munkavállalói és munkáltatói jogok és kötelezettségek tapadnak. Írásomban – a teljes szabályozás, számos speciális és kivételes szabály bemutatásának igénye nélkül – igyekszem megvilágítani az egyes munkamentes időszakok célját, természetét valamint az igénybevételükről és a díjazásukról szóló főbb tudnivalókat.1.) A pihenőidők: munkaközi szünet, napi pihenőidő, heti pihenőnap/pihenőidő
Egy általános, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló számára munkanapjaira 8 óra rendes munkaidőt lehet beosztani. A munkáltatónak azonban úgy kell meghatároznia ezt a beosztást, hogy a munkavállalónak – a törvény szabályainak megfelelően – legyen módja időnként kipihennie magát. Szükség van egy vagy néhány rövidebb szünetre, amelyet a napi munkavégzés megszakításával kell kiadni például ebéd, tisztálkodás céljára („munkaközi szünet”), a két munkanapi munkavégzés közötti pihenést biztosító napi pihenőidőre és a munkahét monotóniáját megtörő heti két pihenőnapra vagy minimum 48 – egyes esetekben minimum 40 – órát kitevő heti pihenőidőre.
A törvény tételesen felsorolja, melyek a munkaszüneti napok; ezekre csak kivételes esetekben lehet rendes munkaidőt beosztani
Ezeket a pihenőidőket a munkáltatónak kell meghatároznia a munkaidő beosztásának elkészítésekor, és azzal egyidejűleg kell a munkavállaló tudomására hoznia, vagyis főszabály szerint legalább egyheti időtartamra, egy héttel előre. A munkavállalónak tehát alapesetben nincs beleszólási lehetősége abba, hogy mikor mehet el munka közben ebédelni, mikor kezdődik és ér véget egy adott napi munkaidő, melyik lesz a heti pihenőnapja. A pihenőidők nem részei a munkaidőnek. Ezekre tehát nem jár fizetés.
2.) Munkaszüneti nap
A törvény tételesen felsorolja, melyek a munkaszüneti napok: január 1., március 15., húsvéthétfő, május 1., pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23., november 1. és december 25-26. Mélyen gyökeredző társadalmi tradíciók indokolják, hogy ezeken a napokon ne kelljen dolgozni. Ezekre a napokra tehát csak kivételes esetekben lehet rendes munkaidőt beosztani (pl. ha a munkáltató tevékenysége kifejezetten a munkaszüneti naphoz kötődik, mondjuk egy templomi kántor alkalmazott esetében). A munkaszüneti napokat a köznyelvben fizetett ünnepnapoknak is szoktuk hívni. Amennyiben a munkaszüneti nap a hétfőtől péntekig terjedő időre esik, és az e napon történő munkavégzés hiánya az óra- és teljesítménybéres munkavállalónál bérkieséshez vezetne, úgy ezt a napot is ki kell fizetni.
3.) Szabadnap
Munkaidőkeret vagy elszámolási időszak alkalmazása esetén a munkavállaló munkaidejét egyenlőtlenül is be lehet osztani. Ez azt jelenti, hogy számára egyik munkanapján kevesebb, másikon több munkaóra osztható be. A rendes munkaidőben ledolgozott összes óraszámának csak egy meghatározott, hosszabb időszak (munkaidőkeret vagy elszámolási időszak tartama) alatt kell megfelelnie annak az óraszámnak, amelyet egyenlő munkaidő-beosztás esetén az adott időszakban összesen elérne. Így, ha a munkavállaló egyes munkanapjain többet dolgozik, mint a szerződés szerinti napi munkaidejének mennyisége, más munkanapjaira kevesebbet kell beosztani. Olyan is elképzelhető, hogy egyes napok teljesen szabaddá válnak. A törvény szóhasználatával ezeket hívhatjuk szabadnapoknak. E napokon tehát a munkavállaló a máskor ledolgozott plusz órákért cserében pihenhet. Fizetés természetesen erre az időre nem jár.
4.) Betegszabadság
Amennyiben a munkavállaló betegség miatt keresőképtelen, évente összesen 15 munkanap erejéig betegszabadságra jogosult. Évközben kezdődő munkaviszony esetén ez a szám arányosan kevesebb, azonban részmunkaidő esetén arányosan nem csökken. Az év végén fel nem használt betegszabadságnapok nem vihetők át a következő évre. A betegszabadság tartama a kezelőorvos által igazolt keresőképtelenség idejéhez igazodik. A betegszabadság kiadása tehát nem a munkavállaló kérelméhez, és nem a munkáltató engedélyéhez kötött, hanem a megfelelően igazolt, keresőképtelenséget okozó betegség esetén a törvény alapján jár. Figyelemmel kell lenni arra, hogy a keresőképtelenségnek a munkavállaló saját betegségén kívül más okai is lehetnek, például a 12 évesnél fiatalabb gyermeke betegsége, veszélyeztetett várandósság. Betegszabadság azonban nem vehető igénybe a keresőképtelenség minden esetében: üzemi baleset és foglalkozási betegség miatti keresőképtelenség, valamint a veszélyeztetett várandósság miatti keresőképtelenség tartamára nem jár.
Betegszabadság alatt a munkavállaló távolléti díjának 70 százalékára jogosult a munkáltató részéről.
