Idén még finomhangolják az új Mt-t

Szerző: Ado Online
Dátum: 2012. június 18.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Még hatályba sem lépett, de a Napi Gazdaság értesülései szerint az idén még legalább egyszer biztosan módosítják a Munka Törvénykönyvét.


Az új Munka Törvénykönyvét hatályba léptető átmeneti rendelkezések egyeztetésében részt vevő szakszervezetek és érdekképviseletek ígéretet kaptak a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a módosításra – írja a lap.

Év végéig − az új Mt. gyakorlati alkalmazási tapasztalatai alapján − finomhangolná a törvényt a nemzetgazdasági tárca – például a munkavédelmi és a munkaügyi ellenőrzésről szóló rendelkezéseket. Az érdekképviseletek és a szakszervezetek várakozása szerint év végén a minimálbérrel kapcsolatos részeket is módosítani kell majd.

A végszavazásra váró átmeneti rendelkezések magát az új Munka Törvénykönyvét is módosítják, és az utolsó pillanatban még elfogadtak néhány módosító javaslatot is. Kara Ákos fideszes képviselő javaslatára pontosítják a kötetlen munkaidő fogalmát. Azt a munkavállalót foglalkoztatják kötetlen munkaidőben, aki heti átlegben napi munkaideje legalább felével maga rendelkezik.

Tálas Miklós, az MSZOSZ munkajogásza a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy ezzel a munkaadó mentesül a munkaidő-nyilvántartás pontos vezetése, illetve a nyilvántartott túlórák kifizetése alól. A kötetlen munkaidőben dolgozóknál nem lesz lehetőség a túlórák lecsúsztatására sem. A kötetelen munkaidő bárki számára elrendelhető lesz, vagyis szinte az összes irodai, adminisztrációs, ügyintéző, tervező alkalmazottra alkalmazható.

Rodin-konferenciák az új Munka Törvénykönyvéről a közeljövőben:

Az összes Rodin-konferenciát itt találja.

Munkajogi e-kommentár Online kommentár az új Munka Törvénykönyvéhez – már előrendelhető


Kapcsolódó cikkek:


Még mindig a munkaerő-problémák miatt álmatlanok a vezérigazgatók
2019. július 16.

Még mindig a munkaerő-problémák miatt álmatlanok a vezérigazgatók

Hogyan hidalnák át a vezérigazgatók világszerte a munkavállalóik szakképzettségi hiányosságait? Miként segítheti a technológia a munkahelyi produktivitást? Ki a felelős az automatizálás miatt elbocsátott munkavállalókért? Ezekre a kérdésekre is választ ad a PwC Talent Trends 2019: Upskilling for a Digital World tanulmánya, amely 3200 első számú vezető válaszai alapján készült.

A megváltozott munkaképességűek több mint harmadának van állása
2019. július 16.

A megváltozott munkaképességűek több mint harmadának van állása

A megváltozott munkaképességűek elhelyezkedési lehetőségeinek folyamatos javítását célzó intézkedések, valamint a munkaerőhiány együttes hatására a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátája a 2011-ben mért 18 százalékról mára 35 százalék körüli szintre emelkedett a Trenkwalder becslése szerint.

Hurrá nyaralunk! – céges kalandok szerte a világban
2019. július 16.

Végre itt a nyár és ez mindenkit jó érzéssel tölt el, különösen, ha a munkahelyi fáradalmakat kis pihenés követheti - akár céges költségen. Még ennél is üdítőbb talán, ha valamilyen munka jutalmaként, ösztönzőjeként vehetünk részt egy-egy kiruccanáson…