Jelentősen visszaesett egy év alatt az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya


A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló tendenciára is számíthatunk, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. A decemberben végzett felmérés szerint a megkérdezettek jóval optimistábban tekintenek a saját állásuk jövőbeli kilátásaira a megelőző év végéhez képest.

Az előző év utolsó negyedévében készült felmérésben a BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Indexe 75 pontos értéket vett fel, amely a megelőző negyedévhez képest 1 pontos emelkedést, a megelőző év hasonló időszakához képest pedig azonos értéket mutat.„Összességében kiegyensúlyozott és stabil volt tavaly a magyar munkavállalók bizalmi attitűdje egész évben, amelyet érdemben nem befolyásolt a gazdasági környezet, ugyanakkor 2022-höz képest a részértékek tekintetében enyhe csökkenés volt tapasztalható” – mondta el a BNP Paribas Cardif Biztosító vezérigazgatója. Kiss Márk István szerint az előttünk álló évben javuló makrogazdasági helyzetre számíthatunk, amely várhatóan a munkavállalók hangulatára is pozitív hatással lesz, ugyanakkor kérdéses, hogy visszatérnek -e valaha a COVID-járvány előtti időszakban tapasztalt magasabb értékek.  Az eredményekből kiderült, hogy a válaszadók közel ötödének (18%) a háztartása kevesebb, mint egy hónapot tudna átvészelni a fő kereső állásvesztése esetén, ami a megelőző év hasonló időszakához képest 2%-pontos emelkedést mutat. Ennek a negatív irányú trendnek ugyanakkor ellentmond, hogy egy év alatt 16-ról 19%-ra emelkedett azok aránya is, akik több, mint egy évet is képesek lennének ilyen módon átvészelni.Az interjúalanyok háromnegyede (72%-a) már egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy egy éven belül esetleg elveszítheti az állását, ami számottevő – 10%-pontos – ugrást mutat egy év alatt. A javuló tendenciát az is erősíti, ezzel párhuzamosan a 2022. év végi 18%-ról 11%-re csökkent azok aránya is, akik csak kicsit aggódnak az állásvesztés miatt.  A felmérés egyébként azt is vizsgálta, hogy az interjúalany milyen valószínűséggel kötne meg egy olyan típusú biztosítást, amely munkanélküliség esetén anyagilag kisegítené. Az eredmények alapján 4 százalékponttal 38%-ra emelkedett azok aránya egy év alatt, akik biztosan hajlandóak lennének egy ilyen biztosítás megkötésére és 17-ről 19%-ra nőtt azok aránya, akik azt válaszolták, hogy már rendelkeznek ilyen szerződéssel.A felmérés szerint az előző negyedévhez képest 3, a megelőző év hasonló időszakához képest pedig 2 ponttal emelkedett az a mutató, amely a munkavállalók azzal kapcsolatos attitűdjeit méri, hogy a jelenlegi pozíciójukat mennyire érzik biztosnak az adott cégen belül. Az így elért 73 pontra vonatkozó részadatok szerint a válaszadók 56%-a azt gondolja, hogy az több mint 5 évig biztosan meg fog maradni, ami az előző év hasonló időszakához képest 1 pontos esést, az előző negyedévhez képest viszont 2 pontos emelkedést jelent.További lényeges fejlemény, hogy 2022 év végéhez képest 1, az előző negyedévhez képest pedig 2 ponttal emelkedve 87 pontot vett fel a munkavállalók mostani munkahelyük fennmaradásával kapcsolatos optimista percepciója. A részeredmények alapján az interjúalanyok 73%-a úgy vélte, hogy a cég, ahol dolgozik – függetlenül a saját pozíciójától – még több mint 5 évig biztosan megmarad. Az ezzel kapcsolatos percepció 2 százalékpontot nőtt az előző év hasonló időszakához képest.Az előző év azonos időszakához képest változatlanul 61 pontot ért el az a mutató, amely azt vizsgálja, hogy a munkavállalók mennyire bíznak abban, hogy egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén milyen könnyen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. A részeredmények szintjén sem tapasztalható érdemi változás ezen a téren: 51% szerint könnyen, vagy nagyon könnyen találna magának új munkahelyet, hasonlóan a megelőző évben mért 50%-hoz.Információ a BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási IndexrőlA BNP Paribas Cardif Biztosító a Mediánnal közösen 2014-ben alkotta meg az indexet. Azért hozták létre, hogy mérni lehessen: mennyire stabil a munkaerőpiac a munkavállalók szemszögéből, tehát a munkavállalók mennyire bíznak abban, hogy jelenlegi munkahelyük hosszú távon is munkalehetőséget biztosít majd számukra, milyen lépéseket tennének meg annak érdekében, hogy megtartsák munkahelyüket, ha az veszélybe kerülne, illetve, hogy megérzésük szerint milyen könnyen találnának új munkalehetőséget. Az index 1 200 fő személyes megkérdezésén alapul. A minta életkor, nem, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentálja a felnőtt magyar népességet.Először egy alapkutatást végeztek el, melynek keretén belül 13 releváns kérdést tettek fel egy országosan reprezentatív mintának, a következő három dimenzióban:– A munkahely biztonsága– Potenciális erőfeszítések az állásuk megőrzése érdekében– Egy új állás megtalálásának komplexitásaStatisztikai elemzéssel kiválasztották az indexképzéshez leginkább megfelelő 7 kérdést. Az ezen 7 kérdés alapján számított index minél magasabb értéket vesz fel, a munkavállalók:– annál jobban bíznak abban, hogy a munkahelyük hosszútávon megfelelő álláslehetőséget tud nekik biztosítani– annál stabilabbnak érzik saját pozíciójukat a munkahelyükön– annál több mindent tennének meg azért, hogy megtartsák állásukat, ha az esetlegesen veszélybe kerülne– annál könnyebbnek értékelik egy esetleges új munkalehetőség megtalálásátAz előző év azonos időszakában mért adatokkal való összehasonlítás jobban rámutat a trendszerű változásokra, illetve nem vezet félre az esetleges szezonalitás sem.

Forrás: BNP Paribas Cardif Biztosító sajtóanyaga


Kapcsolódó cikkek

2024. február 27.

A GINOP plusz program munkahelyi képzés harmadik szakaszában 15 milliárd forintra lehet pályázni

A márciusban 70 milliárd forint kerettel induló munkahelyi képzéseket támogató GINOP plusz program újabb, harmadik szakaszában 15 milliárd forintra lehet pályázni minden vármegyéből, és a fővárosból – hangsúlyozta Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

2024. február 27.

Az új foglalkoztatási igazolás és munkajogi joghatásai

Egy 2024. január 1-jétől hatályos törvénymódosítás eredményeként a munkaviszony megszüntetésekor vagy megszűnésekor a munkáltató a munkavállaló számára több, más-más tartalmú dokumentum helyett immár egy darab egységes, a korábbi igazolások kötelező tartalmi elemeit magában foglaló foglalkoztatási igazolás kiállítására köteles.

2024. február 26.

Négynapos nyári munkahéttel kísérletezik a PwC Magyarország

A PwC Magyarország a könyvvizsgálati üzletágában idén nyáron pilot jelleggel 4 napos munkahetet vezet be. Június elejétől augusztus végéig a vállalat 280 munkatársa csak hétfőtől csütörtökig fog dolgozni. A pilotban az audit tevékenységet folytató csapatok vesznek részt.