Káoszt éreznek a dolgozók


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkavállalók több mint 60 százaléka egy éven belül állást szeretne váltani – derül ki a Kelly Services munkaerő-piaci szolgáltató 8500 magyar munkavállaló megkérdezésével készült felméréséből.


A Kelly Services 2012 elején készített felmérésében 30 ország csaknem 170.000 dolgozója vett részt. A felmérés azt vizsgálta, milyen tényezők alapján értékelik a munkavállalók a potenciális munkáltatókat, kiknek a véleményét veszik figyelembe a karrierválasztásban, illetve mennyire használják a közösségi médiát munkahellyel kapcsolatos döntéseik meghozatalánál.

A 19 és 30 év közötti munkavállalók 58 százaléka szeretne munkahelyet váltani, a 31-48 évesek körében 64, a 49 és 66 évesek között pedig 61 százalék ez az arány – derül ki a kutatásból.

A munkavállalók korábban „soha nem látott mértékű gazdasági zűrzavart” tapasztalnak maguk körül, és ennek eredményeként jövőbeni karrier célkitűzéseiket illetően is elbizonytalanodnak. Ha a munkaadók nem képesek tartalmas munkát és folyamatos növekedési, fejlődési lehetőséget kínálni, számos munkavállaló érezheti úgy, hogy azzal szolgálja legjobban saját érdekeit, ha karrierjét illetően egyfajta folyamatos mozgásban marad – értékelte az adatsort Jónás Anikó, a Kelly Services Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

A megkérdezett magyar munkavállalók fele jól érzi magát a munkahelyén, de csak 42 százalékuk érzi úgy, hogy elismerik munkáját. A válaszadók kevesebb, mint fele (48 százalék) vallja, hogy jelenlegi munkája „tartalmas és valódi értelemmel bír” a számára.

Arra a kérdésre, hogy mely tényező befolyásolná leginkább a döntésüket egy állásajánlat elfogadásánál továbbra is a jövedelem vagy a juttatási csomag áll az első helyen 35 százalékkal, de egyre fontosabb a munka és magánélet közti egyensúly megteremtése is a munkavállalók számára (31 százalék), valamint a személyes fejlődés és előrelépési lehetőségek is meghatározóak (24 százalék) a karrierdöntések során.

A megkérdezettek majdnem fele (46 százalék) használja a közösségi média eszközeit munkahelyválasztással, karrierrel kapcsolatos döntései során.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 13.

A munkáltatók 37 százaléka tervez létszámbővítést a harmadik negyedévben a Manpower feljegyzése szerint

A magyarországi munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni munkaerőkeretét a harmadik negyedévben, az előző negyedévben mért 31 százalék után, a leépítést tervező cégek aránya ugyanebben az időszakban 23 százalékra emelkedett 22 százalékról – derül ki a Manpower Magyarország csütörtökön közzétett negyedéves munkaerőpiaci előrejelzéséből.