Kétéves bérmegállapodást akarnak a közlekedési munkástanácsok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) 2019-re és 2020-ra újabb kétéves bérmegállapodást szorgalmaz, javaslatuk szerint 2019-ben 13-15 százalékos béremelésre van szükség a Volán társaságoknál – közölte a KMSZ.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a nagyobbrészt közszolgáltatásokat ellátó állami vállalatoknál korábban kötött hároméves bérmegállapodás értelmében 2017-2018-2019-ben összesen átlagosan 30 százalékos bérfejlesztést hajtanak végre. Ez a megállapodás jövőre 5 százalékos béremelést tartalmaz, a KMSZ azonban 2019-re további 8-10 százalékos emelést tart szükségesnek a Volán társaságoknál. A szövetség szerint ezért 2019-re és 2020-ra újabb kétéves bérmegállapodást kellene kötni.

A KMSZ legutóbbi elnökségi ülésén napirendre vették a MÁV és a Volán párhuzamos közlekedésének ügyét. A menetrendek összehangolásával, egy integrált jegyrendszer kialakításával az érdekvédők is egyetértenek, ugyanakkor vitára számítanak több kérdésben is, például abban, hogy mi alapján dől majd el, hogy egy vonalon vonat vagy busz közlekedjen.

Az év végi regionális bértárgyalások előtt a béren kívüli juttatások körüli bizonytalanság megszüntetését szeretné elérni a szövetség. A KMSZ leszögezte: szükségesnek tartja, hogy a SZÉP-kártyán kívül a kedvelt cafeteria-elemek (lakhatási támogatás, lakáshitel-törlesztés, iskolakezdési támogatás, önkéntes pénztári támogatás) is a kedvezményes adózási tartományban maradjanak.

A béren kívüli juttatások társadalompolitikai szerepet töltenek be, ezért a szövetség elhibázott lépésnek tartja a kormány döntését, amelynek értelmében a cafeteria pusztán a SZÉP-kártyára korlátozódik – hangsúlyozza a KMSZ közleményében.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.