Kevés a munkaszünetet jelentő ünnepnap


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Habár idén a korábbi évekhez képest sokkal több hosszú hétvégének örülhetnek a magyarok, éves szinten kevesebb a törvényben meghatározott munkaszünetet jelentő ünnepnap hazánkban, mint a régió többi országában – írja az Accace. A legtöbb fizetett szabadnapnak a szlovákok örülhetnek, míg ukrán szomszédaink akkor is kapnak egy nap extra pihenőt, ha valamelyik nemzeti ünnep hétvégére esik.


Valószínű, hogy az egyetlen nyári hosszú hétvége miatt, augusztus 20. környékén lesz a szabadságolások csúcspontja, ugyanis nemzeti ünnepünk idén hétfőre esik. Ám nem ez az egyetlen hosszú hétvége ebben az évben: 2012-ben az összesen kilenc darab három- vagy négynapos hétvégéből még öt hátravan.

„A hosszú hétvégék magas száma ellenére a magyar munkavállalók számára sokkal kevesebb munkaszüneti napot jelentő ünnepnap van, mint a közép-kelet-európai régió többi országában dolgozóknak. Miközben például Lengyelországban 13, Szlovákiában pedig 15 a fizetett szabadnapok száma évente, addig hazánkban mindössze 10 olyan ünnepnap van egy évben, amikor nem kell dolgozniuk a munkavállalóknak” – mondta Nemecz István, az Accace ügyvezetője.

A környező országok közül Szlovákiában a legmagasabb a fizetett szabadnapok számra (15), ezt követi Lengyelország (13), Csehország (12) és Románia (11), a sort pedig Magyarország és Ukrajna zárja 10-10 ünnepnappal. Az ukránok azonban mind a tíz napot megkapják szabadnapként, mivel ha esetleg hétvégére esik egy ünnepnap, akkor a rákövetkező hétfőn biztosan nem kell dolgozniuk. A régió többi országában, így Magyarországon is ilyen esetekben bukják a munkavállalók a szabadnapot. További érdekesség, hogy igen népszerű a hosszú hétvégék kreálása a munkanapok cseréjével: a hat régiós ország mindegyikében le kell dolgozni a pénteket vagy a hétfőt, ha a munkaszüneti nap csütörtökre vagy keddre esik, Lengyelország és Szlovákia kivételével, ahol ilyen esetekben a hétfő vagy a péntek ugyanúgy munkanap.

Szlovákiában két szabadnap eltörlését tervezik, míg Romániában kettővel növelnék az ünnepnapok számát.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Munkajogi kisokos a túlóra szabályairól

Alighanem mindenki számára ismerősen cseng az a kifejezés, hogy túlóra. Ez nem meglepő, hiszen a legtöbb munkahelyen előfordul, hogy tovább bent kell maradni, vagy végül akkor is be kell menni dolgozni, amikor eredetileg pihenőidő telt volna. Gyakorisága ellenére a túlmunka, vagyis a rendkívüli munkavégzés elrendelésének, díjazásának szabályaival sokszor mégis kevésbé vannak tisztában – nemcsak a munkáltatók, sokszor maguk a munkavállalók is. Az alábbiakban ezért összeszedjük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.