Kevesebb volt a munkabaleset


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az első negyedévben 3169 munkabaleset történt, ezek közül 7 volt halálos; a balesetek száma 5, a halálos baleseteké 68 százalékkal csökkent egy év alatt – közölte a Nemzeti Munkaügyi Hivatal.


Gedeon András szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy bár az adatok biztatóak, értékelésüknél több körülményt is figyelembe kell venni. Az első negyedévben a halálos balesetek szempontjából magasabb kockázatú ágazatok – például építőipar, mezőgazdaság – visszafogottan működnek, néhol szinte teljesen leállnak, így a statisztikát óvatosan kell kezelni – mondta.

A javuló tendenciájába illeszkedő adatok mellett kedvezőtlen jel a csonkolásos balesetek számának növekedése: ilyen jellegű sérülés az idei év első három hónapjában 54 esetben következett be, míg a tavalyi év azonos időszakában 33. A súlyos kimenetelű munkabalesetek egyharmada – 24 balesetből 8 – az 1-9 munkavállalót foglalkoztató kisvállalkozásoknál történt. Általánosságban elmondható, hogy a kisvállalkozásoknál a biztonságra vonatkozó ismerethiány, az elavult gépek használata és a teljesítménykényszer miatti „túlvállalások” jelentősen megnövelik a tartós keresőképtelenséggel, maradandó károsodásokkal járó balesetek kockázatát.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Eljárás a munkaviszony megszüntetése esetén

Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.

2024. május 30.

85 százalékra emelné a kormány a foglalkoztatási rátát

A kormány a mostani 80 százalék körüli szintről 85 százalékra kívánja növelni a foglalkoztatási rátát 2030-ra, a cél elérése érdekében az inaktívak számát kell csökkenteni – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági minis

2024. május 29.

Értesítést küld a NAV-Mobil a jogviszonyváltozásokról

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.