Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ha egy munkavállalónak nyilatkoznia kell arról, hogy milyen munkáltatónál dolgozik, ennek beazonosítása általában nem szokott nehézséget jelenteni. A munkaviszony tipikus esetben ugyanis egy munkavállaló és egy munkáltató között jön létre, s a munkaszerződésből jellemzően ki is tűnik, hogy azt milyen jogalany kötötte meg munkáltatóként.
Az atipikus munkaviszonyok és egyéb, foglalkoztatásra irányuló jogviszonyok térnyerésének eredményeképpen azonban ma már nem egy olyan foglalkoztatási konstrukció létezik, amelynél nem ilyen egyszerű a helyzet, hiszen a munkavállaló foglalkoztatásában két vagy több foglalkoztató is érintett. Ilyen esetekben kulcsfontosságú lehet annak pontos ismerete, hogy a munkavállaló ezek közül kivel, milyen jogviszonyban áll, és pontosan milyen munkáltatói vagy egyéb jogokat gyakorolhatnak illetve milyen kötelezettségeket kell teljesíteniük felé. Ennek gyakorlati jelentősége lehet például akkor, amikor a munkavállalót jogsérelem éri, és el kell döntenie, ki ellen, milyen fórum előtt, milyen igényt kíván, illetve tud érvényesíteni.
Munkaerő-kölcsönzés: két foglalkoztató, egy munkáltató
A munkaerő-kölcsönzés mára az egyik legelterjedtebb, a munka törvénykönyve által is szabályozott, atipikus munkaviszony. A munkaerő-kölcsönzés lényege, hogy a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő szervezet között egy polgári jogi megállapodás alapján a kölcsönbeadó a vele munkaviszonyban lévő munkavállalót a kölcsönvevő részére munkavégzés céljára kikölcsönzi. Ebben a hárompólusú viszonyrendszerben munkaviszony csak a munkavállaló és a kölcsönbeadó (mint munkáltató) között áll fent, mégpedig kifejezetten kölcsönzés céljára. A tényleges foglalkoztatás azonban a kölcsönvevőnél zajlik. Tehát ugyan a munkavállalónak ilyenkor – mint a tipikus munkaviszonynál – egy munkáltatója van, a munkáltatói jogok és kötelezettségek valójában megoszlanak a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő között. A munka törvénykönyve részletesen szabályozza a megosztás rendszerét: mely foglalkoztató felel a foglalkoztatás mely területéért. A törvény keretei között a munkáltatói jogkör gyakorlása megosztásának részleteit a két foglalkoztató közötti polgári jogi megállapodásnak is rendeznie kell. A szabályozás rendezőelveként nagyjából az rajzolódik ki, hogy míg a kölcsönbeadó leginkább a munkaviszony létesítésével, megszüntetésével, a bérfizetéssel kapcsolatos jogköröket gyakorolja, a kölcsönvevőnél vannak a foglalkoztatás mindennapi teljesítéséhez fűződő jogkörök: vagyis pl. a kikölcsönzés során az egészséges és biztonságos munkafeltételek biztosítása, az egyenlő bánásmód követelményének megtartása, a munkaidő beosztása az ő feladata.
Fontos szabály, hogy a kikölcsönzés során okozott kárért vagy személyiségi jogsértésért (pl. a munkavállalót a foglalkoztatás során érő balesetből eredő igényekért) a törvény alapján a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő egyetemlegesen felelős, vagyis a két foglalkoztatót az ilyen igények érvényesítése esetén együtt lehet perelni. Egyébként pedig a munkáltató felé támasztandó, munkaviszonyból származó igények érvényesítésével kapcsolatban (pl. elmaradt bér iránti igény) a munkavállaló a munkáltatója, tehát a kölcsönbeadó ellen fordulhat, ugyanis a kölcsönvevővel ő nem áll szerződéses jogviszonyban.
Több munkáltatóval létesített munkaviszony: valóban több a munkáltató
Az Mt. olyan atipikus munkaviszonyt is ismer, amelyben – munkaerő-kölcsönzéstől eltérően – valóban két vagy több munkáltató szerepel. Ilyenkor tehát a munkaszerződésnek legalább három alanya van: egyikük munkavállalói, a többi pedig munkáltatói pozícióban. Leginkább akkor praktikus az ilyen foglalkoztatási forma, amikor a munkáltatók is valamilyen szempontból kapcsolódnak egymáshoz: például tulajdonosi kapcsolatban vannak vagy egy irodaépületben helyezkednek el, így a munkavállaló munkája egyszerre többük érdekeit is szolgálja (pl. több cég számára végzett irodai asszisztensi, karbantartási, bérszámfejtési vagy vagyonőrzési feladatok ellátása révén). A munkaviszony teljesítésének pontos részleteit nyilvánvalóan a munkaszerződésben érdemes tisztázni. Ennek egy kötelező elemét a törvény is rögzíti: a szerződésben kell meghatározni, hogy a munkabér-fizetési kötelezettséget melyik munkáltató teljesíti. A jogszabály azt is rögzíti, hogy a munkaviszonyt bármely munkáltató vagy a munkavállaló jognyilatkozata is megszüntetheti, de a felek ettől eltérően is rendelkezhetnek.
Melyik munkáltató irányában érvényesítheti igényeit a munkavállaló? Ebben is eligazítást ad a törvény: a munkáltatók a munkavállaló munkajogi igényével kapcsolatban egyetemlegesen felelnek, ami a munkavállalónak nyilvánvalóan igen kedvező helyzet.
A több munkáltatóval létesített munkaviszony nem keverendő össze a megosztott munkakörre létrejött munkaviszonnyal (job sharing), amely szintén az Mt. által szabályozott atipikus jogviszony. A munkakör megosztása épp fordított helyzetet hoz létre a több munkáltatós munkaviszonyhoz képest: itt több munkavállaló szerződik egy munkáltatóval egyazon munkakörbe tartozó feladatok közös ellátására.
Szövetkezetek keretében történő munkavégzés: nincs munkáltató
A gyakorlati megvalósulását tekintve a munkaerő-kölcsönzéshez nagyon hasonló felállás az iskolaszövetkezetekben vagy nyugdíjas szövetkezetekben való munkavégzés, azonban a munkavégzés alapjául szolgáló jogviszonyok tekintetében a fenti atipikus munkaviszonyoktól mégis gyökeresen eltér.
Az iskolaszövetkezet valamely külső személy vagy szervezet („a szolgáltatás fogadója”) számára nyújthat szolgáltatást oly módon, hogy megállapodás alapján munkavégzésre rendelkezésére bocsátja a vele tagi jogviszonyban álló tanulókat, hallgatókat. A szövetkezet és a munkát végző diák között tehát szövetkezeti tagi jogviszony áll fent, vagyis nem munkaviszony. Itt tehát munkáltatóról nem is beszélhetünk. A tagsági jogviszony tartalmának jogszabályi kereteit nem a munka törvénykönyve, hanem a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény rendezi. Ez utóbbi törvény a tag jogviszonyának egyes részleteit illetően utal az Mt. szabályaira (pl. szabadsággal, bérezéssel, a fiatal munkavállalókkal kapcsolatos egyes rendelkezések), de ez nem változtat a tagsági jogviszony jellegén, és a munkajogi szabályok döntő többsége nem alkalmazandó. A dolgozó fiatal a szolgáltatás fogadójának utasítása alapján, az ő érdekében fog munkát végezni.
Az iskolaszövetkezetekhez hasonló struktúrában zajlik a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek keretében történő foglalkoztatás. A szövetkezet és a nyugdíjas, munkát végezni kívánó személy között itt is tagsági jogviszony áll fent, melynek alapján a szövetkezet és egy harmadik személy megállapodása alapján e harmadik személy részére végez munkát.
Megjegyzendő, hogy bár a fentiek szerint az iskolaszövetkezet vagy a nyugdíjas szövetkezet nem minősül munkáltatónak, a munkavédelmi törvény alapján az e keretek között zajló foglalkoztatás is szervezett munkavégzésnek számít, vagyis a munkavédelmi törvény hatálya alá tartozik.
A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy minden érintett részéről különös körültekintést igényelnek mindazon helyzetek, amelyekben a foglalkoztató pozíciójában több alany található. Láthatjuk, hogy a foglalkoztatási konstrukció jogi minősítésétől függően a foglalkoztatásban részt vevők közötti jogviszonyra vagy a polgári jog, vagy a munkajog szabályai lesznek irányadók, sőt vannak olyan relációk, amelyekben egyes alanyok között nincs szerződéses jogviszony (pl. a kölcsönvevő és a munkavállaló között). Jogsérelem esetén az igényérvényesítés előtt alaposan tájékozódni kell, hogy kivel, milyen jogviszony alapján, milyen fórum (tehát: munkaügyi bíróság vagy általános hatáskörű, „polgári” bíróság) előtt lehet jogvitát kezdeményezni.
