Kilencezer munkahelyet teremt Debrecenben a kínai akkugyártó beruházása


Magyarország történetének eddigi legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, ahol a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL), a világ legnagyobb akkumulátorgyártója hozza létre második európai üzemét mintegy 3 ezer milliárd forint értékben – nyilatkozta a közmédiának Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM)parlamenti államtitkára pénteken.

Az államtitkár elmondta, hogy pénteken egy több mint két éves tárgyalássorozat zárult le, aminek eredményeként 221 hektáros területen épül majd fel a CATL létesítménye, ezzel létrehozva mintegy 9 ezer új munkahelyet Magyarországon. Hozzátette, hogy a kínai cég részvényesi tanácsának jóváhagyását követően hozzák nyilvánosságra a beruházás további részleteit.

“A kínai beruházás az elektromosjármű-gyártás területén valósul meg. Ez is alátámasztja, hogy a kormány helyes döntést hozott akkor, amikor meghirdette a kínai nyitás stratégiát és az elektromosjármű-ipart a magyar gazdaságfejlesztés egyik fő tengelyeként határozta meg” – emelte ki Magyar Levente.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború Európát gazdasági válságba sodorta. A kormány célja, hogy Magyarország lokális kivételként kimaradjon ebből az egyre mélyülő válságból, ami úgy lehetséges, ha a gazdasági növekedést fenntarják a nagyberuházások folyamatos Magyarországra vonzásával.

A Contemporary Amperex Technology Co., Limited (CATL) közleményben olvasható, hogy 7,34 milliárd eurót fektet be egy 100 gigawattóra (GWh) kapacitású akkumulátorgyár építésébe Debrecenben. Ez lesz a második európai akkumulátorgyára a németországi üzem után. A részvényesi közgyűlés jóváhagyásától függően az első gyártóüzem építése még az idén megkezdődhet.
A debreceni Déli Ipari Parkban megvalósuló projekt európai autógyártóknak szállít majd akkumulátorcellákat és modulokat.

A vállalat közleményében hangsúlyozta: Magyarország – és különösen Debrecen – stabil üzleti környezettel, fejlett infrastruktúrával és logisztikai kapcsolatokkal, hosszú múltra visszatekintő autóiparral és számottevő versenyképes munkaerővel büszkélkedhet, így tökéletes választás a CATL második európai akkumulátorgyára számára.

Mivel a magyarországi üzem közel van vevői – például a Mercedes-Benz, a BMW, a Stellantis és a Volkswagen – néhány autógyárához, a CATL képes lesz jobban kielégíteni az európai piac akkumulátorkeresletét, továbbá fejleszteni tudja globális termelési hálózatát és hozzájárul az e-mobilitás, valamint az európai energetikai átállás felgyorsításához – olvasható a közleményben.
Az akkumulátorgyártás karbonlábnyomának csökkentése iránti elkötelezettségének részeként a CATL megújuló energiákból származó villamosenergiát használ majd és fontolóra veszi a napenergiára épülő fejlesztések megvalósítását is Magyarországon helyi partnerekkel együttműködésben – írják a közleményben.

A fenntartható és körforgásos akkumulátor-értéklánc kiépítése érdekében a CATL azt is vizsgálja, van-e mód arra, hogy helyi partnerekkel közösen hozzon létre Európában akkumulátor-alapanyagokat előállító létesítményeket. “A debreceni gyárunk minden bizonnyal lehetővé teszi számunkra versenyelőnyünk további fokozását, az európai ügyfeleink igényeinek jobb kielégítését és az e-mobilitásra való átállás felgyorsítását Európában” – mondta Robin Zeng, a CATL alapítója és elnöke. Hozzátette: a magyarországi zöldmezős beruházás óriási ugrás lesz a CATL globális terjeszkedésében és egyben fontos lépés azon törekvéseinkben, hogy számottevően hozzájáruljunk az emberiség zöldenergiára történő átállásához.

A CATL európai vevői kedvezően fogadták az új projektet. Markus Schäfer, a Mercedes-Benz Group AG igazgatótanácsának tagja, fejlesztésért és beszerzésért felelős műszaki igazgató elmondta: a CATL új, korszerű európai üzeme Magyarországon újabb mérföldkő az elektromosjármű-gyártás kulcsfontosságú partnereikkel közösen történő bővítésében.
“A CATL-ben olyan csúcstechnológiát előállító partnert ismerhettünk meg, amely a legmagasabb minőségű, karbonsemleges akkumulátorcellákat biztosít számunkra mint az új üzem első és legnagyobb megrendelőjének az újgenerációs elektromos járművekhez Európában, követve ezzel a helyi partnereket előnyben részesítő beszerzési szemléletünket” – idézi a CATL közleménye Markus Schäfert.

(MTI)



Kapcsolódó cikkek

2021. január 21.

770 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad a kormány egy autóipari beruházáshoz

Mérnöki fejlesztő központot hoz létre Veszprémben a thyssenkrupp magyarországi központja 2,2 milliárd forintból, a beruházáshoz a magyar kormány 770 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad – jelentette be a Magyarországon már 20 éve jelen lévő német autóipari vállalat újabb beruházását Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
2020. december 11.

A járvány előtti szint fölé erősödött az ipar

Októberben az ipari termelés munkanaphatástól megtisztítva 2,7 százalékkal emelkedett az előző évihez képest, míg az előző hónaphoz viszonyítva 2,8 százalékos volt a szezonálisan és munkanappal kiigazított kibocsátás növekedés.