Közel 50 munkabaleset történik naponta


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Összesen 17 295, azaz naponta közel 50 munkahelyi baleset történt tavaly, ebből 80 volt halálos kimenetelű – számol be a Magyar Nemzet a Nemzeti Munkaügyi Hivatal adatai alapján.A hivatal 2011. évi összesítése szerint ötéves átlagban tavaly volt a legalacsonyabb a munkahelyi balesetek száma. A legtöbb, 3256 munkabaleset a fővárosban történt 2011-ben.


A balesetek elszenvedői a legtöbb esetben férfiak voltak, az összes esetből 11 182-en sérültek meg, a 80 halálos kimenetelű esetből 76-ban férfi volt az áldozat. Korcsoportok szerint a legtöbb, összesen 4680 baleset a 35-44 év közötti dolgozókkal történt.A munkahelyi balesetek következtében több mint 3 ezer munkavállaló vált 1-3 hónap közötti időre keresőképtelenné, több mint hatszázan 3-6 hónapig, 141-en pedig több mint fél évig nem tudtak munkába állni – írta a lap.

Az ágazatok közül a legveszélyesebb a gépipar, ezt követi a feldolgozóipar és az építőipar, de sok baleset történt a kereskedelem, a szállítás, a raktározás és a távközlés területén is. A halállal végződő esetek közül a legtöbb, 18 az építőiparban, 14 a feldolgozóiparban, és 11 a szállítás-raktározás területén történt.

Az összesítés szerint a munkavédelmi felügyelők tavaly 1,6 millió forint szabálysértési, 156 ezer forint helyszíni, 3,9 millió forint eljárási és 34,2 millió forint munkavédelmi bírságot szabtak ki.

(forrás: MTI, Magyar Nemzet)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Eljárás a munkaviszony megszüntetése esetén

Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.

2024. május 30.

85 százalékra emelné a kormány a foglalkoztatási rátát

A kormány a mostani 80 százalék körüli szintről 85 százalékra kívánja növelni a foglalkoztatási rátát 2030-ra, a cél elérése érdekében az inaktívak számát kell csökkenteni – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági minis

2024. május 29.

Értesítést küld a NAV-Mobil a jogviszonyváltozásokról

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.