KSH: 504 100 forint volt a bruttó átlagkereset szeptemberben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szeptemberben a bruttó átlagkereset 17,8 százalékkal 504 100 forintra nőtt, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 18,4 százalékkal magasabb, 347 500 forint volt – ismertette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 335 200 forintot ért el, szintén 17,8 százalékkal nőtt egy év alatt. A reálkereset 1,9 százalékkal csökkent a fogyasztói árak előző évhez mért, 20,1 százalékos növekedése mellett.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 480 900 forintra becsülhető, ez 18,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó kereset mediánértéke 409 200 forintot ért el, 17,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 284 900 forint volt, 19,2 százalékkal felülmúlta a tavaly szeptemberit.

A közfoglalkoztatottak nélkül számolt bruttó és nettó átlagkereset 17,1 százalékkal 513 200, illetve 341 300 forintra nőtt, a 415 300 forint bruttó medián kereset 17,3 százalékkal volt magasabb a tavaly szeptemberinél.

A vállalkozásoknál 16,8 százalékos éves emelkedéssel 512 100 forint volt a bruttó és 340 600 a nettó átlagkereset a közfoglalkoztatottak nélkül, a költségvetési szektorban 17,3 százalékos volt a növekedés és 513 500 forint volt a bruttó és 341 500 forint a nettó átlagkereset.

Január-szeptemberen a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 17,5, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 18,2 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 503 600, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 514 300 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 334 900, a kedvezményeket is figyelembe véve 347 000 forintot tett ki.

A reálkereset 5,1 százalékkal nőtt a fogyasztói árak előző évihez mért, 11,8 százalékos növekedésével számolva. A bruttó átlagkereset a pénzügyi és biztosítási tevékenységet végző ágban volt a legmagasabb, 839 600 forint, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb, 315 700 forint.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.