Szigorodó adóellenőrzésektől tartanak a vállalkozások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szigorúbb adóellenőrzésekre számítanak 2023-ban a hazai vállalatok, a legkockázatosabb területnek a transzferárazást tartják – mutat rá egy több mint 250 résztvevő körében készített felmérés.

Heteken belül megjelenhet a Pénzügyminisztérium új rendelete, amely minden eddiginél összetettebb és részletesebb adatszolgáltatást fog előírni a transzferár nyilvántartás készítésére kötelezett vállalatoknak. Az adóvezetők közel fele tart is a területtől, és a transzferárazásban (45%) látja a legnagyobb adókockázatot vállalkozására nézve. Az EY felmérésében megkérdezettek szerint az ÁFA (27%) és a társasági adó-változások kezelése (14%) jelenthet még fokozott kihívást. A résztvevők többsége (59%) arra számít, hogy az adóellenőrzések a jövőben szigorodni fognak.

„A verseny egyre élesebb. A multinacionális vállalatok érthető módon mindent megtesznek azért, hogy optimalizálják a profitot azokban az országokban, ahol működnek. Azért, hogy Magyarország ne szenvedhessen hátrányt egy ilyen helyzetben, a transzferár-szabályokon mindenképp változtatnunk kellett. Az új adatszolgáltatási kötelezettséget a társasági-adóbevallással egyidejűleg kell majd benyújtani. A NAV ennek köszönhetően hatékonyan fel fog tudni lépni azért, hogy a hazánkban realizált profit után itthon fizessenek adót a nemzetközi vállalatok” – hangsúlyozta Besesek Botond a konferencián.

Vékási Tamás, az EY Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai vállalatoknak nem csak adóváltozásokkal, de számtalan gazdasági változással is meg kell küzdeniük, mint az energiaválság, az infláció vagy a finanszírozási költségek emelkedése.

„Számos olyan támogatási forma áll a cégek rendelkezésére, amivel forrást szerezhetnek versenyképességük fenntartásához vagy akár energiahatékonyságuk javításához. A jelenlegi helyzetben különösen fontosnak tartom, hogy ezeket mindenki megismerje. Ezért is helyeztük az eseményünk középpontjába azoknak az eszközöknek és megoldásoknak a bemutatását, amellyel az adó- és pénzügyi vezetők segíthetik a vállalat költségeinek csökkentését és ellenállóbbá tehetik a működését” – mondta Vékási Tamás.

A regionális tárgyi eszközberuházás elősegítése mellett megtalálhatók képzési és vészhelyzethez kötődő támogatások, valamint kutatás-fejlesztésre kihelyezett források, illetve energiahatékonysági és fejlesztési adókedvezmények is.

Forrás: EY


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.