KSH: nőtt az átlagkereset


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 438 200 forint volt a múlt év novemberében, 8,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A novemberi átlagkereseteket átlagosan 62 500 forinttal növelték a nem rendszeres kereseti elemek (jutalom, prémium) – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A keresetek növekedési üteme az előző két hónapban is hasonló, egyformán 8,8 százalékos volt.

A 2,7 százalékos novemberi inflációval számolva a reálkeresetek 5,7 százalékos emelkedést mutattak.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél közfoglalkoztatottak nélkül számolva 450 300 forint volt, 8,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 291 400, a közfoglalkoztatottak nélkül 299 500 forint volt. A kedvezményeket is figyelembe véve 300 200 forintot ért el, 8,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az átlagkeresetek alakulását jelentősen meghatározta a nem rendszeres kereseti elemek (jutalom, prémium) növekedése – hangsúlyozta a KSH jelentése. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt) bruttó átlagkereset 375 700 forintra becsülhető, ez 8,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, amikor szintén jelentős volt a prémiumok mértéke.

A legalább 5 alkalmazottal működő vállalkozásoknál 447 400 forint volt a novemberi bruttó átlagkereset a közfoglalkoztatottak nélkül számolva, 8,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az alkalmazottak száma viszont 64 ezerrel, 2,9 százalékkal kevesebb volt. A költségvetési szektorban 7,6 százalékkal, 469 700 forintra nőtt a közfoglalkoztatottak nélkül számolt bruttó átlagkereset gyakorlatilag változatlan létszám mellett.

A teljes munkaidőben közfoglalkoztatottak száma egy év alatt 6,1 százalékkal 81 ezer alá csökkent, a keresetük 1,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól és bruttó 80 500 forint volt.

A feldolgozóiparban 7,4 százalékos, az építőiparban 13,8 százalékos volt a keresetek éves növekedése tavaly novemberben, amivel 480 900 forintot, illetve 344 ezer forintot ért el a bruttó bér. A szállítás, raktározás illetve a szálláshelyszolgáltatás vendéglátás területén szerény 3,9, illetve 2,4 százalékos volt a keresetek emelkedése és átlagosan 400 300, illetve 256 700 forint volt a bruttó átlagkereset.

A közigazgatás, védelem, kötelező társadalom-biztosítás területén a 1,6 százalékos növekedéssel is 557 ezer forint volt a bruttó átlagkereset, az oktatásban 9,0 százalékos, az egészségügyben 16,8 százalékos növekedéssel a bruttó átlagkereset elérte a 398 ezer, illetve a 440 300 forintot tett ki.
2020. január-novemberben a bruttó átlagkereset 399 300, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 265 500 forintot ért el, mindkettő 9,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A 3,4 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek 6,0 százalékkal voltak magasabbak mint az előző év első tizenegy hónapjában.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. november 30.

392 300 forint volt a bruttó átlagkereset szeptemberben

A szeptemberi átlagbér 8,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, január-szeptemberben a bruttó átlagkereset 395 ezer forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 ezer 700 forintot ért el, mindkettő 9,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.