KSH: sokan kezdtek aktív munkakeresésbe májusban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2020 májusban a munkanélküliek átlagos létszáma 215 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,7 százalék volt – jelentette a KSH.

Az előző hónaphoz képest a munkanélküliek száma 28 ezer fővel, a 2019. májusihoz képest pedig 55 ezer fővel nőtt. A munkanélküliségi ráta egy hónap alatt 0,6 százalékponttal, egy év alatt 1,2 százalékponttal emelkedett.

Az inaktívak száma jelentősen, 59 ezer fővel csökkent, a korábban munkahelyüket elvesztett személyek nagy része ugyanis – a személyes kapcsolatok korlátozásának feloldását követően – aktívan kezdett munkát keresni. Közülük 31 ezren el is kezdtek dolgozni, növelve a foglalkoztatottság szintjét. További 28 ezren azonban – annak ellenére, hogy aktívan kerestek munkát, és 2 héten belül munkába is tudtak volna állni – nem találtak munkalehetőséget, így a nemzetközi összehasonlításra is hivatott ILO-definíciók szerinti számbavétel alapján a munkanélküliek számát növelték.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 43,4%-kal, 363 ezer főre nőtt.

(ksh.hu)


Kapcsolódó cikkek

2020. április 28.

KSH: 3,7 százalékos volt a munkanélküliség az első negyedévben

A január-márciusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 173 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,7 százalék volt, 0,2 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. Márciusban mintegy 56 ezren veszítették el az állásukat, közülük 54 ezren gazdaságilag inaktívvá és 2 ezren munkanélkülivé váltak – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. május 20.

Koronavírus: itt az uniós csomag a munkanélküliség kezelésére

Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a munkanélküliség szükséghelyzeti kockázatait mérséklő, ideiglenes támogatást nyújtó európai eszközről (SURE), amelynek keretében a koronavírus-válság okán akár 100 milliárd euró  összegű kölcsön folyósítható kedvező feltételek mellett a tagállamoknak – közölte az uniós tanács kedden.