Leállt a termelés csütörtök óta a hazai Audiban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csütörtök reggel hat óra óta szinte teljesen leállt a termelés a győri Audiban, miután az Audi Hungária Független Szakszervezet meghirdette egy hetes sztrájkját, a munkaadó és a szakszervezet ma délután ismét tárgyal az idei évi bérekről – tájékoztatta az AHFSZ elnökségi tagja.

Szimacsek Tibor elmondta, hogy a támogatottságuk töretlen, a sztrájkban műszakonként továbbra is mintegy 4000-4500 dolgozó vesz részt a motorgyártás és a járműgyártás területeiről. Az AHFSZ tagsága is nő, mára több, mint háromszáz új tagja lett az érdekképviseletnek.

Az AHFSZ azért hirdette meg január 24-e reggel hat és január 31-e reggel hat óra között egy hetes sztrájkját, mert az Audi Hungaria Zrt. és a szakszervezet nem tudott megállapodni az idei évi bérekről a tavaly szeptember óta tartó tárgyalások során.

Szimacsek Tibor elmondta, hogy a szakszervezet továbbra is azt kéri a munkáltatótól, hogy a bérmegállapodást egy évre rögzítsék, úgy, hogy az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Ezen felül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló egy hónapban egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen. A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt.

Felidézte, hogy szombaton két alkalommal is tárgyaltak az Audi képviselőivel, akik átadták hetedik javaslatukat. Azt a tárgyaló delegáció helyben elutasította, mert álláspontjuk szerint a javaslat „nem tükrözi a helyzet komolyságát”, csak „az ajánlatok számát növeli”.

A szakszervezet megkereste az Audi AG felelős vezetőjét, hogy az ő „személyes részvételével, közösen” oldják meg a kialakult helyzetet.

Az Audi kommunikációs osztálya azt közölte, hogy hétfő délután ismét tárgyal az érdekképviselet és a munkaadói oldal. Utóbbi reményét fejezte ki, hogy minél hamarabb sikerül mindenki számára elfogadható megállapodást kötni.

Az AHFSZ-nek mintegy kilencezer tagja van. A győri Audi mintegy 13 ezer embert foglalkoztat.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.