MASZSZ: csak úgy jön ki a matek, ha 2027-re 500 forint lesz az euró


Ez a matek nem jön ki, legfeljebb csak akkor, ha 2027-re 500 forint lesz az euró – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség a miniszterelnök elképzelésére, miszerint 2-3 éven belül ezer euróra nő a hazai minimálbér és 1 millió forintra az átlagbér. Így viszont már egyáltalán nem olyan biztató ez a vízió. Amennyiben a terv mégis megvalósul, a MASZSZ elvárja, hogy ennek nyertesei a kis- és középkeresetűek legyenek. A szövetség ehhez minden szakmai segítséget megadna – olvasható az Adó Online közleményben.

Három különbözőképpen nyilatkozó minisztere után Orbán Viktor az ezer eurós minimálbér és az 1 millió forintos átlagbér bejelentésével ebben a témában egy negyedik verziót vázolt fel, ám a részletes makrogazdasági adatok és prognózisok hiányában egyik kijelentés megalapozottságához sem kerültünk közelebb – mondta Zlati Róbert. A kormány ugyanis már rendeletben is meghatározta, hogy a mindenkori minimálbérnek 2027-re el kell érnie a rendszeres bruttó átlagbérek 50 százalékát. Egymillió forintnak pedig – legalábbis mai árfolyamon – nem ezer euró a fele – magyarázza.

A MASZSZ elnöke ennek ellenére üdvözli a miniszterelnök elképzelését, aki – ez alapján úgy tűnik – tudja, hogy a magyar bérek szégyenteljesen az európai rangsor végén kullognak, és komolyan javítani is akar ezen a helyzeten. Az ugyanis már jó ideje tarthatatlan, nem véletlen, hogy a szakszervezetek minden évben keményen harcolnak akár egyetlen plusz százaléknyi béremelésért is – mondta Zlati Róbert. A MASZSZ elnöke szerint a szakszervezetek számára nincs is annál biztatóbb, mint amikor az ország miniszterelnöke nagyobb munkabéreket vizionál a magyarok számára, mint amiről az érdekképviselők – megfelelő adatok híján – egyelőre csak álmodni mernek. A MASZSZ az elsők között fogja támogatni a kormányt abban, hogy közösen megvalósítsák a miniszterelnök vízióját, az ezer eurós minimálbér vagy az 1 milliós átlagbér 2-3 éven belüli elérését. Feltéve, ha ennek nem az 500 forintos euró az ára, és nem az ultragazdag felső tízezer tagjai, hanem a kis- és középkeresetű emberek lesznek a legnagyobb nyertesei, vagyis az ő bérük drasztikus emelése segíti elérni a célt – szögezte le Zlati Róbert.

A szakszervezetek üdvözlik a miniszterelnököt abban a táborban, ahol komolyan veszik a béremelés szükségességét, s remélik őszinte szándékát mostantól a jövő évi minimálbér-emelési tárgyalások is tükrözni fogják – szögezte le a MASZSZ elnöke.


Kapcsolódó cikkek

2023. december 11.

Adótörvények 2024: az adóbevallás jövőre sem fér el egy söralátéten

Megszokhattuk, hogy nálunk minden évben jelentős változások vannak az adójogszabályokban, de a jövő évi változások még a megszokott mértéket is meghaladják. A november végén elfogadott adótörvények tartalmaznak könnyítéseket is az adózás terén, de azért most is túlsúlyban vannak a bevételnövekedést célzó szigorítások.
2023. november 27.

Minimálbér 2024: íme, minden részlet

Áttekintjük, hogy a december 1-től hatályos 2024-es minimálbér és garantált bérminimum milyen jövedelmeket, kedvezményeket és közterheket pontosan melyik időponttól és miként érint.