Megbújt szabályok a szabadságnál

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munka törvénykönyve 2013. januárjában hatályba lépett módosításai között a jelentősebb változások árnyékában akadnak olyan újdonságok is, melyek első olvasásra nem feltétlenül hívják fel magukra a figyelmet. Az alábbi, rövid írásban is éppen egy ilyen újdonságra szeretném felhívni a figyelmet, mely ráadásul aktualitással is bír, hiszen a szabadság tárgykörébe tartozó kérdésről van szó, mely a nyár közeledtével vélhetően nagyobb jelentőséget nyer.

Az Mt. a munkában töltött idő kapcsán ad eligazítást a szabadság számítása szempontjából. Kimondja, hogy munkában töltött időnek minősül a naptári évenként harminc napot meg nem haladó keresőképtelenség tartama. [115. § (2) bekezdés e) pont]

Jelenleg két meghatározó álláspontot ismerünk a joghely értelmezése vonatkozásában, melyek az alábbiak:

•  Az első (nyelvtani-) értelmezés szerint a harminc napot akár csak egy nappal meghaladó időtartam egésze nem számít bele a szabadságra jogosító időtartamba.
• A másik elmélet szerint a jogszerzés a keresőképtelenség első harminc napjára abban az esetben is megilleti a munkavállalót, amennyiben a keresőképtelenség ezt a tartamot túllépi, tehát a jogszerzésre alapot nem adó időszak csupán a keresőképtelenség 31. napjával veszi kezdetét.

Álláspontom szerint a második értelmezés tűnik helytállónak, figyelemmel az alábbiakra:

A munka törvénykönyve megfogalmazása

Maga az Mt. is „pozitív” oldalról közelíti meg a kérdést, mikor akként rendelkezik, hogy (a szabadság számítása szempontjából) „munkában töltött időnek minősül (…) a naptári évenként harminc napot meg nem haladó keresőképtelenség tartama.”

Tehát az Mt. – azon felül, hogy kifejezetten kimondja, hogy munkában töltött időnek minősül a harminc napos időtartam – nem akként fogalmaz, hogy „nem minősül munkában töltött időnek a naptári évenként harminc napot meghaladó keresőképtelenség tartama”, márpedig véleményem szerint utóbbi lenne a helyes megfogalmazás, amennyiben a jogalkotó célja az első értelmezés lett volna.

(Itt érdemes megjegyezni, hogy ebből a szempontból a második, általam helyesnek tartott értelmezés is levezethető pusztán a nyelvtani értelmezés eszközével, hiszen a „munkában töltött időnek minősül” félmondat egyértelmű jelentéstartalommal bír.)

Bizonytalansági elem

Szintén az utóbbi érvelés mellett szól, hogy – az esetek nagy részében legalábbis – nem lehet előre megjósolni a keresőképtelenség „várható” időtartamát, annak végét.
Míg pl. a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság – melynek első hat hónapja minősül munkában töltött időnek – megszűnése/vége (természetesen a törvényben felsorolt, szélsőségesnek mondható esetektől eltekintve) kizárólag a munkavállaló mérlegelésének függvénye, hiszen a fizetés nélküli szabadság a munkavállaló által megjelölt időpontban szűnik meg, és ily módon tervezhető, kiszámítható, addig a keresőképtelenség tartama előre nem látható, a munkavállaló által nem befolyásolható tényező.

Fentiek alapján az igazságosság szempontjából is aggályosnak mondható az a jogértelmezés, mely szerint már akár a 31 napos keresőképtelenség is effajta „jogvesztést” eredményezne munkavállalói oldalon. Fenti analógia ugyanakkor egy másik kérdést is felvet, nevezetesen, hogy a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság első hat hónapja, és nem „az első hat hónapot meg nem haladó” időtartam szerepel az adott szakaszban. Azonban még ennek figyelembe vételével is a második értelmezés tűnik a helyes értelmezésnek.

Visszamenőleges hatály

Végül felmerül a „visszaható hatály” kérdése: abban az esetben ugyanis, ha a munkavállaló a jogosultsági időt már megszerezte (hiszen a 30 nap, vagy annál kevesebb, a jogosultságot megalapozó idő már eltelt), méltánytalan és egyben a jogbiztonság elvének is ellentmondó eredményre vezetne, ha a 31. nap kezdetével a fentiek szerint egyszer már megszerzett jogosultság egyszerűen „törlődne”.

A cikk szerzője Fodor T. Gábor & Partnerei Ügyvédi Iroda

---