Megugrott a kereslet a nyári diákmunkásokra


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Május első három hetében a munkáltatók 30 százalékkal több pozícióra keresnek diákmunkásokat áprilishoz képest az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint.

Mezőgazdasági idénymunkára átlagosan 1260 forintos órabért kínálnak, míg gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1450-1600 forint közötti órabérre számíthatnak a jelentkezők. Fizikai szakképzett pozíciókban az átlagórabér 1750 forint jelenleg, míg az adminisztrációs és gyakornoki szellemi pozíciókban 1600-1650 forint közötti órabérek a jellemzők.

Gőzerővel folyik a toborzás

A nyári hónapokban különösen a vendéglátásban nő meg a diákmunkások száma, de idén – vélhetően a szektorban fennálló súlyos munkaerőhiány miatt – a mezőgazdasági idénymunkákra is jelentős a kereslet. A gyártás és a logisztika területén ugyanakkor elsősorban az állományban lévő munkavállalók nyári szabadságolása miatt van szükség, az előre tervezhető igények alapján a toborzás már ezekben a hetekben is gőzerővel zajlik.

A fizikai betanított feladatok körében a vendéglátás kategóriában a legmagasabb, 1600 forint az átlagos bérszint, a hosszabb távú éttermi és egyéb kisegítő munkák mellett itt megjelennek az alkalmi rendezvények, fesztiválok pótlólagos igényei is. A gyártás területén ugyan csupán 1450 forintot kínálnak átlagosan, de a csomag kiegészítő juttatásokkal (műszakpótlék, jelenléti bónusz heti minimum 2-3 műszak vállalása esetén, céges busz használatának lehetősége, stb.) ennél jóval vonzóbbá is tehető. A kereskedelemben pedig egyes akciók (pl. Glamour-napok) idejére az átlagos 1450 forintnál akár 35-40 százalékkal is többet fizetnek a megnövekedett forgalom kiszolgálásának biztosítására.

Az szja-mentessség is segít

Vélhetően a szorgalmi időszak befejezése is szerepet játszik abban, hogy egy hónap alatt nem csupán a meghirdetett pozíciók köre növekedett, hanem a diákmunkára jelentkező tanulók száma is 20 százalékkal bővült, és a következő hetekben további megugrást várunk – hangsúlyozta Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója. – Immár biztosnak látszik, hogy a diákmunka szintje idén nyáron már eléri a covid előtti évben tapasztalt mértéket.”

A diákmunka népszerűségét idén tovább növeli a 25 év alatti munkavállalók jövedelmének SZJA-mentessége, ami azt jelenti, hogy például egy diákszövetkezetben foglalkoztatott tanuló teljes egészében megkaphatja a bruttó órabérét, ami 1500 forint esetében 225 forinttal nagyobb jövedelmet jelent óránként.

Tapasztalataink szerint a munkaerőhiány hatásai immár a diákfoglalkoztatásban is mutatkoznak. Bár június közepéig nincs teljesen elkésve az a munkáltató, aki a nyári szezonban diákmunkásokat kíván alkalmazni, az eredményes toborzás érdekében már ezekben a hetekben célszerű megtenni a szükséges lépéseket” – tette hozzá a Trenkwalder szakembere.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.