Minden ötödik dolgozó munkát váltana


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyar dolgozók és munkakeresők negyede érzi egyre laposabbnak, üresnek és egyhangúnak a munkával töltött napjait – derül ki a SkillX Technologies Zrt. legfrissebb reprezentatív felméréséből.

A Pulzus Kutató által készített felmérés szerint leginkább a 40-59 évesek és a diplomások körében jellemző, hogy maradnak azon a munkahelyen, ahol vannak; 64, illetve 56 százalékuk válaszolt így.

Eszerint minden ötödik dolgozó magyar gondolkodik azon, hogy más munkába kezdjen, vagy már keresi is az új lehetőséget. A magyar dolgozók és munkakeresők negyede érzi egyre laposabbnak, üresnek és egyhangúnak a munkával töltött napjait, és véli úgy, hogy máshol jobban tudná kamatoztatni a tehetségét. Ez főként a férfiakra, a fiatalokra, a diplomásokra jellemző.

A válaszadók 30 százaléka érzi jól magát a munkahelyén, jellemzően a nők, az idősebbek és a diplomások.

A biztosnak vélt állás feladásától 46 százalék tart, a megfelelő anyagi biztonság elvesztésétől 36 százalék, ezek a félelmek leginkább a 40-59 éveseket tartják vissza. A váltáshoz szükséges információ hiányát a 18-39 és a 40-59 évesek is megjelölték, és ezt a fővárosban említették a legtöbben.

Az alapfokon végzettek félnek leginkább feladni meglévő munkájukat, míg a diplomások számára a munkahelyükön meglévő anyagi biztonság szerepel első számú visszatartó erőként.

Munkahelyváltáskor legjellemzőbb szempontként a válaszadók 67 százaléka a fizetést, 54 százaléka a képességeinek való megfelelést, 51 százaléka a fejlődési lehetőséget és 49 százaléka a munkavégzés helyét jelölte meg. Budapesten számít legjobban a fizetés (77 százalék) és legkevésbé a cég hírneve (16 százalék).

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Eljárás a munkaviszony megszüntetése esetén

Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.

2024. május 30.

85 százalékra emelné a kormány a foglalkoztatási rátát

A kormány a mostani 80 százalék körüli szintről 85 százalékra kívánja növelni a foglalkoztatási rátát 2030-ra, a cél elérése érdekében az inaktívak számát kell csökkenteni – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági minis

2024. május 29.

Értesítést küld a NAV-Mobil a jogviszonyváltozásokról

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.